A Barcelona barátságos mérkőzésen 4-0-ra nyert az egyiptomi Al Ahli otthonában, Kairóban. A spanyol csapat kétmillió eurót kapott fellépésért, ugyanakkor a katalán sajtó élesen kritizálja a túra miatt.
Május elsején a Hősök terén felállítják az Ország Májusfáját, megalakul az Ország Táncháza, este pedig Rúzsa Magdi-koncerttel ünnepelhetik az érdeklődők az uniós csatlakozás évfordulóját.
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője szerint továbbjutást érhet csapatának Wayne Rooney utolsó pillanatokban szerzett gólja a keddi, AC Milan elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Tánc és Performance Fesztivált a Gödör Klubban; a szombaton kezdődő, kétnapos rendezvényen sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nemigen sorolható darabokat láthat a közönség.
Hamarosan a magyar mozikban is vetítik a 2006-os Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon közönségdíjat nyert Te meg én és minden ismerősünk (Me and You and Everyone We Know) című filmet.
A Chicago magabiztosan legyőzte a címvédő Miami együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első körében, így 2-0-ra vezet a négy sikerig tartó párharcban.
Megváltozik a gépjárművek és pótkocsik időszakos műszaki vizsgálatának rendje május 1-jén. Amelyik autó még nem esett át eredetiségvizsgálaton, az után 7200 forintot kell majd fizetni, és a vizsga ideje is megnövekszik - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kedden az MTI-vel.
Leonardo da Vinci számos művéből és több, az ő tervei, feljegyzései alapján készült makettből áll az a kiállítás, amely augusztus végén érkezik Magyarországra. A kiállítás különlegessége, hogy nem a főváros, hanem Debrecen ad otthont a gigatárlatnak.
Egy hét híján két év után ismét találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében a Chelsea és az FC Liverpool. A vörösök három éven belül második fináléjukat játszhatják, de ehhez először ki kell ejteniük a hazai pályán öt BL-meccse veretlen londoniakat.
A játékos feladata csupán annyi, hogy kitalálja: a három felajánlott válasz közül, melyik a helyes, amennyiben nem biztos a választásában, keresse meg a helyes választ az FN Kultúra rovatában megjelent cikkekben. A válasz elküldését követően a játékosnak ki kell töltenie egy regisztrációs adatlapot is, ahol valós elérhetőségi adatokat kell megadni. Egy játékos naponta egyszer tippelhet, [...]
Parádés játékot hozott a Bajnokok Ligája elődöntőjében a Manchester és az AC Milan összecsapása: végül az angolok örülhettek, miután egy hosszabbításban szerzett góllal hátrányból felállva, megnyerték a találkozót.
A Budapest Honvéd jutott elsőként a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, miután az elődöntő gólnélküli első mérkőzését követően 2-1-re nyert a Vasas otthonában.
Megszakadt Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakos és a felkészülését eddig irányító sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin kapcsolata – jelentették be kedden, a magyar szövetség sajtótájékoztatóján.
Az MLSZ határozottan cáfolta, hogy a 2012-es Eb-pályázat elbukása miatt kártérítést vagy kompenzációt kérne az UEFA-tól, ugyanakkor honlapján azt közölte, hogy támogatásként összesen 800 ezer dollár (145 millió forint) érkezik ez európai és a nemzetközi szövetségtől.
A World Economic Fórum felmérése szerint 2007 márciusában a kutatásban résztvevő 122 ország közül Magyarország 5 helyet előre lépve a 33. helyet foglalja el, az európai rangsorban pedig a 17. helyen áll.
Elkészült az első hazai robot-blogmotor. A műfajban egyedi módon egy regisztráció segítségével, gyakorlatilag egy kattintással blogtulajdonossá válhatunk.
Felavatták kedden Raffay Dávid Kutyás lány című szobrát Budapesten a Duna-korzón; a zsánerszobrot Rogán Antal, az V. kerület polgármestere leplezte le.
Immár bizonyítottnak tűnik, hogy Európa első nagy kultúráját, a mínoszit valóban egy hatalmas szökőár pusztította el. Az egykoron Kréta szigetén virágzó magaskultúrát egyesek Atlantisszal azonosítják, mások pedig az Atlantisz mítosz valóságban gyökerező alapjait látják benne.
Zamárdiban idén első alkalommal tartják meg július 12. és 15. között a Balaton Sound fesztivált, amelyen fellép mások mellett a Beastie Boys, a Basement Jaxx, valamint José Padilla is.