A dán szövetség (DCU) elnöke nem érti, hogy az éllovas Michael Rasmussen miért indulhatott el az idei Tour de France-on, amikor megsértette a doppingszabályokat. A francia körverseny jelenlegi második helyezettje is zavaros ügybe keveredett, de neki nem kell aggódnia az esetleges szankciók miatt. Kedd délután Vinokurov is lebukott.
Folyamatosan érkeznek a résztvevők a debreceni Vekeri-tó partjára, ahol kedden megkezdődött az Egyetemisták és Főiskolások Turisztikai Találkozója (EFOTT).
A Művészetek Völgye Fesztivál megrendezéséhez Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője 15 millió forinttal járul hozzá miniszteri keretéből, és szponzoroktól további támogatásra is számíthat a rendezvény, amelynek költségvetéséből 20 millió forint még mindig hiányzik - közölte Márta István fesztiváligazgató az MTI-vel kedden.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága három bajnoki mérkőzéstől eltiltotta Détári Lajost, a Sopron vezetőedzőjét, akit a Kaposvár elleni 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzésen a játékvezető elküldött a kispadról.
Lezárták az M5-ös autópálya Budapest felé vezető szakaszát kedd délután Kistelek és Kiskunfélegyháza között, mert az út szélén több helyen is tűz keletkezett - közölte az MTI-vel Dobson Tibor.
Az egy év kihagyást követően szombaton diadalmasan visszatérő 42 éves Bernard Hopkins még négy évig bokszolna. A következő meccsét Joe Calzaghe ellen vívhatja.
A volt zánkai úttörőtáborban debütáló BalaTONE fesztiválról ugyan elmaradt a közönségáradat, de a főszervező szerint a tanulóév után jövőre akár meg is duplázhatják a közönségszámot.
A több mint két éve épülő Dubai Torony (Burj Dubai) magassága a napokban lépte át a világrekordot: vagyis a maga 512 méterével már a világ legmagasabb épületének számít, és az építkezés még nem fejeződött be…
A rendőrségi adatok szerint 11 százalékkal több embernek vonták be a jogosítványát az év első hat hónapjában, mint az előző esztendő ugyanezen időszakában; legtöbbjüknek azért kellett egy időre elbúcsúzniuk a jogosítványuktól, mert ittasan, illetve engedély nélkül vezettek – közölte az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztályának vezetője.
Vitába szállt Lothar Matthäusszal Dárdai Pál, miután a németek világbajnok labdarúgója, a korábbi magyar szövetségi kapitány azt nyilatkozta a Bild című lapnak, hogy a magyar játékos klubja, a Hertha BSC örülhet, ha bennmarad a Bundesliga élvonalában.
A szokatlan hőség nemcsak az emberi szervezet számára lehet elviselhetetlen, de számítógépeinket is meggyötörheti. Túlmelegedő processzorok, videokártyák, hibásan író memóriák és merevlemezek, leolvadó kondenzátorok. A 40 fokos hőség elméletben nem okozna gondot a modern gépeknek, de nem árt odafigyelni.
A Real Madrid szurkolóinak nagy többsége megtartotta volna vezetőedzői tisztségében Fabio Capellót, a spanyol királyi futballklub elnökének, Ramón Calderónnak azonban "más elképzelése volt".
A jövőben még a jelenleginél is nagyobb mértékben alkalmaz majd számítógépes játékokat az Egyesült Államok hadserege. A játékokra milliókat költenek a kiképzők.
Az UEFA-kupa selejtezőjében is érdekelt együttes végig uralta a játékot és az ellenfelet hétfő este, a bajnokság nyitófordulójában, de sokáig nem tudta feltörni a fehérváriak védelmét.
Több mint tíz évet kellett arra várnia a magyar közönségnek, hogy a 1995-ös koncertjük után ismét kis hazánkba látogasson a legendás New York-i trió a Beastie Boys.
A kazah Alekszandr Vinokurov vasárnapi gyengélkedése után megnyerte a Tour de France 15., egyik legnehezebb szakaszát, míg a dán Michael Rasmussen továbbra is őrzi az összetettben élen állónak járó sárga trikót.
Szerettük volna kipróbálni az épp megépült dunaújvárosi hidat, de a helyi biztonsági szolgálat kijelentette: oda csak a miniszterelnök és kísérete mehet be. Ez azonban aligha változtat a lényegen: a dunaújvárosi Pentele-híd fontos eleme az ország keleti és nyugati része között épülő tranzit útvonalnak. Az ünnepség után a hídon megindult a forgalom.
Kiengedték a vizsgálati fogságból Antonino Filippo Spezialét, azt az olasz futballszurkolót, akit azzal gyanúsítanak, hogy február 2-án, a Catania-Palermo bajnoki mérkőzés után megölt egy rendőrt.
4,6 milliárd dollárt is fizetne a keresőcég a jövőre felszabaduló 700 MHz-es frekvenciatartományban indítható szolgáltatásért. A bejelentéssel újabb két céget hergelt fel a feltörekvő internetvállalat.