„Tudod, kik tűntek el a fesztiválokról teljesen? Nemcsak a punkok, bár ők is, hanem a jegyüzérek. Befelé menet már nem mész el húsz kis kartonlapot szorongató ember mellett, akik jegyet vennének, esetleg árusítanának. Aztán ki tudja, ki volt közülük csaló, ki nem” – mondta egy haverom tavaly az egyik fesztivál kapujánál befelé menet, és rájöttem, mennyire igaza van. Hihetetlen, mennyit változott akár csak 10 év alatt is a világ, akkor is, ha csak a fesztiválozást nézzük. Pedig ahhoz aztán nem sok minden kell: pár ruha, neszesszer, törülköző, egy esőkabát a rossz időre, egy kényelmes pár cipő, sátor és egy hálózsák.
Illetve még egy dolog szinte kötelező volt akkor is, és most is: a mobiltelefon (és hozzá töltő, esetleg powerbank). Csak 10 évvel ezelőtt a mobiltelefon még teljesen mást jelentett, mint manapság.
A jegyüzérek is azért tűntek el, mert már minden a mobiltelefonunkon van, így a jegyünk is, tulajdonképpen a karszalag is feleslegessé vált.
És nemcsak a jegyünk, a pénzünk is a mobilunkon van.
Tíz éve még mindenki kis plasztikkártyákat váltott ki a fesztiválokon, hogy arra feltöltse a pénzét. Jó kis sorok voltak az ilyen bódék előtt, és ha szerencsénk volt, egyrészt egy este pont annyi pénzt töltöttünk fel rá, amennyire szükségünk volt, se többet, se kevesebbet; másrészt, el sem vesztettük ezeket a bankkártyánál kisebb kártyákat. Vagy a készpénzünket, amit az este előrehaladtával néha már nem túl akkurátusan raktunk el a pénztárcánkba. Igaz, már a pénztárca sincs feltétlenül nálunk, a telefonunk egyre inkább a pénztárcánk is, lassan igazolványokat sem kell magunkkal vinnünk.
Kérdezgettem a barátaimat, szerintük mi változott még nagyot a tíz évvel ezelőtti fesztiválokhoz képest. Mind 30-40 év közöttiek, szóval már tízéves tapasztalatuk van a témában. Feljött – többek sajnálatára –, hogy már nincsenek azok a vaskos programfüzetek, bár azt mindenki elismerte, azért a telefonos appon keresztüli térkép sokkal jobban használható, mint mikor egy új fesztiválon be sem tudod lőni, éppen merre nézel, hát még azt, hogy merre kéne elindulnod. Illetve a programtáblázatot is sokkal könnyebb követned, mint régen, mikor a különböző színpadok fellépői 30 oldalon át voltak megtalálhatóak a füzetekben, és így próbáltad összerakni a napi menetrendedet.
Többen pedig egymás megtalálását említették. Zsolti üzenete volt a legjobb, azt ide is másolom: „Emlékeztek, olyan sms-ek jöttek, hogy »Itz vsak a ngyzpad mogt«”– természetesen csak a tömegben a lökdösődés miatt nem találtuk el a betűket ahhoz, hogy le tudjuk írni helyesen: „Itt vagyok a nagyszínpad mögött”. De ha le is tudtuk, akkor jött a kérdés, hogy de ott hol?
„A kedvencem az volt, amikor megbeszéltük, hogy a nagyszínpad mellett találkozunk, aztán mindenki ugyanott várt, csak éppen máshol” – emlékszik vissza Anna. Jöttek a hívások, amik vagy nem kapcsoltak, vagy a zaj miatt nem lehetett hallani, mit mond a másik. És akkor ez csak egy személy volt, egy fél éjszaka ráment néha, hogy összetereljük az egész társaságot.
Már ha volt térerő, mert tíz éve még az sem volt minden fesztiválon egy 100 százalékosan biztosított szolgáltatás. Tényleg elképesztő, hogy régen egy hívás vagy SMS problémát okozott, ma meg mindenki telefonján ott süvít az 5G, és pillanatok alatt fent van egy többperces videó is a TikTokon, az Instagramon.
Apropó: emlékeztek, volt az az időszak is, mikor úgy próbáltuk megtalálni egymást, hogy 6 pixeles, nem éppen a valós távolságot mutató képeket küldözgettünk egymásnak, merre vagyunk a színpadhoz képest?
Ma viszont már csak megosztjuk a helyadatainkat, és ha a másik nem felejti el, hogy éppen rád vár, akkor elég könnyen megtalálod. A csoportos csetek miatt pedig azzal is képben vagy, ki melyik koncerten vagy melyik pultnál áll éppen.
Az pedig egy múltkori fesztivállal kapcsolatban merült fel a társaságunkban, hogy mennyi értelme van manapság egy koncert tévés vagy online közvetítésének? Ez persze a legszélsőségesebb kérdésfelvetés volt, mert hát persze, ha nem tudsz ott lenni a kedvenced koncertjén, még a közvetítés is jobb, mint a semmi. Inkább abból a szempontból érvényes a kérdés, hogy egy fesztivál alatt, mikor szinte szó szerint mindenki ott van, nehéz úgy egy közösségi oldalon lógni, legyen az a Facebooktól kezdve a TikTokon át az Instáig, hogy ne minden harmadik poszt az előző este koncertjeiről szóljon.
„Tönkremegyek ebbe” – mondta Andris, mikor erről beszéltünk. Azzal indokolta, hogy 1: néha „baromi rossz nézni, hogy mindenki milyen jót bulizott a STRAND Fesztiválon, míg te például 100 kilométerrel arrébb, Budapesten dolgoztál”, 2: amikor egy koncertet azért nem látsz, mert valaki előtted az otthoniaknak végigstreameli az egészet. „Csak egy ágyban fekvő vagy fotelben ülő arcot látsz a telefonján, akinek közvetíti a koncertet, ami elég bizarr”.
Azt is be kell látnunk, fűzte még hozzá talán Zsolti, hogy „azért, akinek már 10 év tapasztalata van a fesztiválozásban, az még némileg más generáció is, mint a mostani 18-20 évesek, akiknek az online tér teljesen máshogy kapcsolódik az életükhöz”. Ami nem baj, mondta, „mi is sok mindenben mások vagyunk, mint a nálunk 15-20 évvel idősebbek”.
Régen az volt a kérdés, hogy csináltunk-e képet. Most az, hogy melyik videóból ne legyen sztori
– mondta Anna nevetve. De azt ő is elismerte, hogy azért egy csomó pozitívuma van ennek. Például bizonyos szempontból „testközelibb” élmény is Storykon keresztül követni egy fesztivált, mint a hivatalos közvetítésen keresztül. A kamera ott van a tömegben, ahol te is állnál. Ahogy a videókkal, amiket csinálsz, a mai mobiltechnológiával, kép- és videóminőséggel, sokkal jobban visszaidézhető a hangulat, a partiélmények.
Mert bármennyit is foglalkozzunk a telefonunkkal, és
bármennyire megkönnyíti is a kintlétünket, azért továbbra is az offline fesztiválélmény az első. Csak már együtt megyünk ki az online világgal, és a segítségével több emléket is vihetünk haza.
