Élet-Stílus

Mikortól és mennyiért lehet idén strandolni Budapesten?

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Valaha két dologban lehetett biztos a dolgozó május elsejével kapcsolatban: abban, hogy lesz majális sörrel, virslivel és körhintával, illetve hogy megnyitják kapuikat a szabadtéri strandok. Az utóbbi azonban már rég nem igaz: a strandszezon kezdete évek óta hetekkel későbbre tolódik. Utánajártunk, 2025-ben mikortól lehet csobbanni Budapesten, és mennyit kell majd fizetnünk a belépőjegyekért. A medencék mellett a Római-part, a Lupa-tó és a Kopaszi-gát strandjairól is összegezzük a tudnivalókat.

Meleg napokkal, ráadásul négynapos hosszúhétvégével indult a május, így a strandolás gondolata valószínűleg nem csak azokban merült fel, akikben még megvan a május elsejei strandnyitással kapcsolatos reflex. Ám ahogy az idő, a lelkesedés is gyorsan lehűlt a szokatlanul hűvös és csapadékos későtavaszban.

Május utolsó napjaiban aztán beköszöntött a meleg, június első, pünkösdbe torkolló hete pedig már érzékelhetően komoly kánikulával jelenti be a nyár érkezését. Jó hír, hogy főváros strandjainak többsége már készen áll a hűsölni vágyó vendégek fogadására.

Medencék

„Ma is él még a köztudatban, hogy május elsején indul a strandszezon, a tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az emberek megvárják a strandolással az igazi kánikulai napokat, ami manapság harminc fok fölötti hőmérsékletet jelent. Az időjáráshoz és így a várható forgalomhoz igazodva ezért későbbre tolódik a strandok megnyitásának időszaka” – mondta el a 24.hu-nak Réffy Edit, a főváros legtöbb strandját és fürdőjét üzemeltető a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) kommunikációs munkatársa.

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a BGYH fürdőiben az április végétől június közepéig tartó időszakban folyamatosan megy végbe a nyitás.

A Paskál fürdőben már áprilisban lekerült a sátor az úszómedencéről. Az egyik legnépszerűbb strandon, a Margit-szigeti Palatinuson a télen is üzemelő medencék mellett már húsvét óta várja a fürdőzőket a Margaréta-medence, május végétől pedig az élmény- és gyerekmedence is. A hullámmedence és a csúszdák várhatóan június közepétől lesznek elérhetők, ha elkészülnek azok a karbantartási munkálatok, melyeket a májusi esőzések miatt folyamatosan halogatni kellett.

A Gellértben pedig a pünkösdi hétvégére tervezik feltölteni a kültéri nagymedencét. Utoljára, várhatóan június közepén, megnyit a Római és a Pünkösdfürdői strand is. A strandszezon hivatalos nyitópartiját június 22-én, Csillaghegyen tartják.

Réffy Edittől megtudtuk: a belépőjegyek ára az idén 5–6 százalékkal emelkedik a tavalyihoz képest, a nyugdíjasok, a diákok és családok ugyanakkor továbbra is – fürdőnként változó mértékű – 10-35 százalékos kedvezményben részesülnek. A télen is nyitva tartó fürdőkben május 31-éig még olcsóbb, „előszezoni” jegyárak voltak érvényben, a nyár első napjától azonban többe kerülnek már a jegyek.

Ez a Palatinus esetében azt jelenti, hogy a főszezonban egy felnőtt belépő 5300 forintba kerül hétköznap és 5800-ba hétvégén (tavaly 5000, illetve 5500 forintot kellett fizetni). A családi belépők ára 11.600 és 12.600, illetve 14.700 és 16.100 forint között alakul (a tavalyi.11 000 és 15.300 forinthoz viszonyítva) – attól függően, hogy három- vagy négyfős a család, illetve hogy hétköznapról vagy hétvégi időszakról van szó. Családi belépő a Pünkösdfürdői strandon az idén 5.800–8.600 forint között váltható.

A Fővárosi Közgyűlés döntésének értelmében az eddigi kedvezményrendszer az idén olyan elemekkel bővül, melyeket kifejezetten a budapestiek, illetve az itt tanuló diákok vehetnek igénybe.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik