Élet-Stílus

Rosamund Pike felidézte, milyen kínos volt Pierce Brosnannel közös ágyjelenete a Halj meg máskorban

ADRIAN DENNIS / AFP
ADRIAN DENNIS / AFP
A 007-est alakító színész nem szólt egy szót sem.

2002-ben Rosamund Pike még kezdő színésznőnek számított a gigászi hollywoodi produkciókat tekintve. Akkor válogatták be Bond-lánynak a Halj meg máskor című filmbe (még csak 22 éves volt), melyben még Pierce Brosnan alakította a 007-est.

Pike egy podkasztműsorban idézte fel az akkori forgatási élményeit. Visszaemlékezett arra, hogy akadt egy nagyon kínos ágyjelenete Brosnannel, ami kínos félreértésekhez vezetett, szemlézte az Entertainment Weekly.

Egy szőrmékkel borított ágyon vették fel a jelenetet, Pike pedig természetesen kapott mellbimbófedőket, amiket az ilyen jeleneteknél használnak.

Megvolt az összebújás, szétváltunk, majd ránéztem a tapaszaimra, és szőrrel voltak beborítva. Arra gondoltam egyből, hogy istenem, gyantáztam Pierce mellkasát. Néhány felvétel után rájöttem, hogy nem az ő szőrzete volt, hanem a szőrmékből szakítottam ki azokat. Szó szerint azt hittem addig, hogy szegény embert gyantáztam.

Pike hozzáteszi, Brosnan nem hívta fel a figyelmet a színésznő félreértésére, emellett úriemberként viselkedett végig, és „nem is lehetett volna kedvesebb és támogatóbb”.

A napokban Brosnantől és feleségétől volt hangos az amerikai bulvársajtó:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik