Az orosz temetkezési vállalkozók riadót fújtak: egyre nagyobb koporsókat kell gyártaniuk a népesség tömeges elhízása miatt – ezzel a felütéssel indul az az orosz riport, melyre felfigyeltünk a napokban. Bár a cikk témája kissé bulvárosan hangzik, annál komolyabb témákat feszeget: a lap szerint az elhízás nemcsak a szív- és érrendszeri megbetegedésekre és a halálozási rátára van hatással Oroszországban, hanem a temetkezési szokásokra is. A life.ru szerint az országban egyre gyakrabban okoz gondot – főleg vidéki kistelepüléseken – a megfelelő méretű koporsók beszerzése.
A lap megszólaltatja egy szentpétervári temetkezési vállalkozás illetékesét; a több mint tíz éve búcsúztatási szolgáltatásokat nyújtó cég képviselője állítja: észrevehető a „növekvő” tendencia, havi szinten több mint tíz extra méretű koporsót rendelnek tőlük. A vállalkozó elmondása szerint náluk méret alapján három kategóriába tartoznak a koporsók: a sztenderd (160–210 centiméter), a II. kategória, amit maguk között csak „másfelesnek” neveznek; illetve a III. kategória, amelybe a nem hivatalosan „dupla” koporsónak nevezett halottas ládák tartoznak.
A legnagyobb koporsót, amit el kellett készíteniük, egy több mint két méter magas és több mint 300 kilogramm súlyú személy számára tervezték. Azt mondják, bármilyen testmérettel rendelkező személyt méltósággal el lehet búcsúztatni – csupán pénz (és határidő) kérdése az egész, ugyanis a dupla méret nagyjából dupla árral is jár.
Így jutottunk el mostani cikkünk elkészítéséhez, mert egyfelől kíváncsiak lettünk, vajon Magyarországon is tetten érhetők-e hasonló – szó szerint – növekvő tendenciák, és ha már megkérdeztük az illetékeseket, azt is meg akartuk tudni, milyen tekintetben változtak az utóbbi időben a temetkezési szokások.
Megtudtuk például, hogy nálunk a koporsós temetések nemhogy a reneszánszukat nem élik, egyenesen háttérbe szorultak országszerte, előtérbe került az urnás, hamvasztásos forma.
Cikkünkben emellett részletesen kitérünk arra, hogy:
- észrevesznek-e bármit a magyar temetkezési vállalkozók az uniós átlagnál magasabb elhízási arányból,
- mi alapján és mikor fordult meg az arány a koporsós és a hamvasztásos temetési formák közt,
- illetve milyen egyéb megoldások érhetők el hazánkban, ha valaki nem kíván koporsóban és urnában végső nyugalomra lelni.
70-30
Hogy egészen pontosan mikor fordult meg az arány a koporsós és a hamvasztásos temetések között utóbbi javára, leginkább kultúrantropológiai kérdés. Mindenekelőtt azonban fontos tisztázni, mit takarnak a különböző temetési formák.
- Koporsós: ez a legelterjedtebb, az elhunyt testét koporsóba helyezik, majd a földbe temetik. Vallási szertartás kísérheti.
- Hamvasztás, urnatemetés: a kevesebb temetkezési hely miatt mind népszerűbb temetkezési forma. Az elhunyt hamvait urnába helyezik, amit aztán a temetőben, de akár otthon is őrizhetnek a hozzátartozók.
- Szórásos: rendelkezhet úgy az elhunyt, hogy halála után a hamvait szétszórják. Nem ritka megoldás, mikor levegőből, repülőről szórják szét a halott földi maradványait, de a tó vízébe szórás is népszerű alternatíva.
Felmerül a kérdés, ha valaki sem repülőről szétszórni, sem vízre ereszteni nem kívánja a hamvakat, dönthet-e úgy, hogy a saját kertjében szórja szét szerettei földi maradványait. A Polgári Törvénykönyv szerint nem: „Az elhunytat temetőben vagy temetkezési emlékhelyen létesített temetési helyen kell eltemetni. Hamvasztásos temetés esetén a hamvak urnában helyezhetők el, illetőleg – a kormányrendeletben előírt feltételek szerint – szétszórhatók. A hamvakat tartalmazó urna temetőn, temetkezési emlékhelyen kívüli elhelyezése esetén az eltemetésre köteles személy nyilatkozatában vállalja, hogy az urnát kegyeleti igényeknek megfelelő körülmények között tárolja, és az elhunytnak a Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozói, valamint a végrendeleti juttatásban részesített személyek részére a kegyeleti jog gyakorlásának lehetőségét biztosítja, valamint az elhunyt közeli hozzátartozóit az urna elhelyezésére szolgáló hely címének változásáról tájékoztatja.”
Talán statisztikai adatok nélkül is érzékeljük, hogy jelentősen eltérő arányban választják a fővárosban és vidéken a koporsós temetést. Pontos adatokért az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestületet kérdeztük. Ahogy válaszukban fogalmaztak, a temetési mód kiválasztása már nem egyszerűen opcionális döntés, hanem jelentős szerepet játszik benne az adott család indíttatása, a gazdasági változások, a kulturális magatartásunk.
„Míg 5–6 évvel ezelőtt a főváros vonatkozásában azt mondhattuk, hogy 10-ből 8 szertartás hamvasztással volt összefüggésben, addig manapság már jellemzően 10-ből 9 esetben a hamvak valamilyen formában történő elhelyezéséről beszélhetünk. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a vidék a nagyvárosi léttel kapcsolatos változásokat lassabban követi le. Így összességében és nagyságrendileg az országos arány: 30 százalék koporsós és 70 százalék urnás temetési módot jelent. Ez utóbbi két számadat is jelentősen eltérhet falvanként, városonként, régiónként.”
Az arányok megfordulásával kapcsolatban úgy fogalmaznak, a temetkezési iparágat is érik kulturális, technológiai és társadalmi változások, ezért hosszú évek formálták az átalakulást.
Nem a helyhiány okozza a koporsós temetések számának csökkenését. A választásaink zömmel gazdasági szempontok alapján vezéreltek. Manapság jellemzően gyors döntéseket hozunk életvitelünkből adódóan, nem adunk magunknak esélyt arra, hogy megismerkedjünk a meghatározó részletekkel, alternatív – és nem feltétlenül drágább megoldásokkal. Még mindig nem beszélhetünk annak az alapelvnek az érvényesüléséről, hogy az elhunytak »lakhelye« a temető, nem pedig az otthoni környezet.
A konkrét budapesti helyzetre is kíváncsiak voltunk, összefüggésben a kevesebb koporsós temetéssel. Azt feltételeztük, talán helyhiányból is fakad, hogy többen választják a hamvasztásos formát.
„Budapesten a sírhelygazdálkodás szempontjából a kereslet abszolút kielégíthető. Több koporsós temetés szabadul fel évente, mint amennyire az igény jelentkezik” – írja az Országos Temetkezési Egyesül és Ipartestület. Hozzáteszik, az Új köztemető önmagában ellátná a főváros összes nyughelyigényét.
Oversized, Ferrari-színű
Az oroszországi riport fő kérdése mentén haladva megkerestünk egy koporsógyártó céget azt tudakolva: Magyarországon észrevesznek-e hasonló változásokat. Balogh Károlyt, a Karsol ügyvezető igazgatóját kérdeztük – a cég 2003 óta Közép-Európa meghatározó koporsó- és kellékgyártó cégeként van jelen a piacon.
Minimális növekedést tapasztalunk a nagy méretű koporsók eladásában, azok részesedése 1–2 százalék a teljes eladásban. Még mindig elenyésző a nagy méretű, úgynevezett oversized koporsók gyártása nálunk, de előfordul.
Arról, hogy pontosan milyen méretű koporsók készülnek, mit jelent a sztenderd darab, Balogh Károly így beszélt: „A sztenderd méret 56 centis vállszélességet és 193 centis hosszúságot jelent. Javarészt mindenhol ezt veszik alapnak, de például Olaszországban, leginkább délen, kisebbek a koporsók, hogy „ne vesszenek el bennük” az alacsonyabb emberek. Méretre szabottról beszélhetünk, mint a westernfilmekben, hogy mindenki egyedi méretűt kap. Van sztenderd méret és léteznek oversized koporsók, amik több paraméterükben nagyobbak.”
A méreteken túl arról is érdeklődtünk, milyen extrém kérésekkel fordultak a céghez fennállása óta.
Volt olyan, hogy egy külföldi piacunkon nemzeti hőst temettek, a bélésbe bele volt hímezve az adott ország címere. Akadt olyan román család, amelynek az volt a kérése, hogy Ferrari-piros legyen a koporsó, metálfénnyel. Az aranyszínű is gyakori kérés, hogy minél feltűnőbb legyen.
Balogh Károly elmondása szerint a koporsók kilencven százalékban még mindig tömör fából készülnek, leggyakrabban nyárfából és tölgyfából. Olcsóbbnak számít a nyárfa, Baloghéknál is ebből fogy a legtöbb. „A kegyelet nagyon lassan változtat trendeket” – mondja az ügyvezető igazgató, elmagyarázva, hogy a magyar koporsók dizájnban leginkább az olaszra hajaznak. Azaz: fentről nézve egy hatszög alakú formát látunk.
A koporsós-urnás temetés kérdéskörében Balogh azt mondja, 2000 környékén fordult az arány, akkor még csak 20–25 százalékban beszélhettünk hamvasztásos temetésről: „Ez a kegyeletgyakorláshoz való hozzáállásunkat mutatja.” Ami Balogh szerint nincs mindig összefüggésben az anyagi helyzettel, mert sok esetben „nagyon tehetős emberek” is a hamvasztást választják.
„Megváltozott a világ, felgyorsult az életünk. Egyre kevésbé akarunk szembenézni a halállal. A rendszeres sírgondozás is inkább a régi világ része. A szertartást is inkább le akarjuk tudni, a gyásztól menekülünk. Ennek lehet egy megtestesülése a sokkal személytelenebb urnás szertartás. Érdekesség, hogy azokban a nyugati országokban, ahol ugyanígy elterjedtek a hamvasztások, a szertartáson minden esetben felravatalozzák az elhunyt testét, azaz a gyásznép a testtől búcsúzik. A búcsúztató is a testhez beszél. Sok országban elképzelhetetlen, hogy egy urnát álljanak körbe a gyászolók.”
Sírkőmentes búcsú
A két hagyományos temetkezési forma mellett egyéb megoldások is léteznek. A kegyeleti emlékerdők európai megjelenése nem friss dolog, ám Magyarországon több tucatot aligha fogunk számlálni. A Tata melletti Emlékerdő egy erdei temetkezési hely – német és svájci mintára –, ahol az elhunyt hamvait biológiai úton lebomló, környezetbarát urnákba teszik, majd elhelyezik egy kiválasztott fa gyökereihez.
Ez a méltóságteljes búcsúztatási forma egyre népszerűbb itthon, alternatívát adva a hagyományos sírkerteknek. A dolog nagyjából úgy néz ki, hogy kiválasztunk egy fát az elhunytnak, majd egy temetkezési szolgáltatóval a hamvasztás ügyintézésének eleget teszünk. Ezt követően egy polgári vagy egyházi szertartás keretében elbúcsúzhatunk az elhunyttól, hogy földi maradványait végül egy kiválasztott fához temessük. Minimum tíz, maximum ötven évre választhatunk ki fát, ami, ha bármilyen okból megsérül vagy elpusztul, új facsemetével pótolják, így megőrizve a sírhelyet.
Az Emlékerdőnél dolgozó, polgári búcsúztatások zömét végző Ládonyi Gabriellát kérdeztük arról, miért válik egyre népszerűbbé ez a búcsúzási forma. Elmondása alapján sokan keresik az alternatív megoldásokat, csak hogy ne kelljen temetőbe járni, ahol műkő és betontenger veszi körül az embert. A polgári búcsúztatást ő végzi, az egyháziról általában a családok gondoskodnak.
„Többnyire a családok hozzák a számukra ismerős lelkészt, papot, aki a felekezetének liturgiája szerint végzi el a szertartást.”
Ládonyi hozzáteszi, szocio-ökonómiai szempont alapján dolgoznak árakban, hogy azok számára is elérhető legyen náluk egy szertartás, akik anyagilag nem engedhetnek meg maguknak bármit. Kérdésünkre, hogy kik választják ezt a temetkezési formát, azt mondja, főként „környezettudatos emberek”.
„Sok esetben az elhunyt kívánsága, hogy az erdőben szeretne nyugodni, más esetben a családok döntenek úgy, hogy jobban szeretnek erdőbe látogatni, mint a temetőbe.”
A temetőbe virágot viszünk, gyertyát gyújtunk, csöndben eltöltünk néhány percet – de mit csinálhatunk az erdőben, ha kilátogatunk egy szerettünkhöz?
„Azt kérjük, hogy egy szál virággal érkezzenek, hogy minden lebomló legyen, minden visszakerül a természet körforgásába. Gyertyát gyújtani értelemszerűen tilos – de küzdünk ezzel is. Halottak napján nagyon sok gyertyát szedtünk össze, pedig rettentően veszélyes.”
Ládonyi Gabriella azt mondja, heti három–öt temetésük van az Emlékerdőben. Az alternatív megoldás fokozódó népszerűségét úgy tudná leginkább összefoglalni:
Az egyik hozzátartozó fogalmazta meg, hogy „olyan hely, ahol a természet vesz körül, nincsenek sírkövek, mindenki egyenlő, csak fák vannak és nevek rajtuk. Diszkrét, letisztult, békés.”
