Élet-Stílus

„Emlékszem, mikor Bill Belichick barátnője még meg sem született” – Snoop Dogg az NFL-ikon 48 évvel fiatalabb barátnőjén viccelődött

Michael Owens / Getty Images
Michael Owens / Getty Images
Az NFL 72 éves volt vezetőedzője egy 24 éves nővel az oldalán vonult végig a Super Bowl vörös szőnyegén.

Bill Belichick és párja, Jordon Hudson tavaly kerültek először közösen címlapra, mikor a köztük lévő 48 év korkülönbséggel magukra irányítva a figyelmet karöltve jelentek meg egy New York-i gálán, most pedig az NFL díjátadója adott apropót az azóta is tartó kapcsolatuk igazolására.

A Patriots egykori vezetőedzője és a jelenleg 24 éves barátnője tavaly nyár óta alkotnak hivatalosan egy párt, de az ismeretségük 2021-ben kezdődött – írja a Daily Star. Jordon Hudson ekkor még főiskolára járt a pomponlányok csapatát erősítve, és mikor véletlenül összetalálkozott egy Bostonból Floridába tartó járaton az NFL történetének legeredményesebb vezetőedzőjével, arra kérte a férfit, hogy írja alá az egyik tankönyvét. Állítólag ezután még nem kapkodták el a dolgot, és csak 2023 elején kezdtek el randevúzni. A legfrissebb jelenésüket február 6-án tették az NFL díjátadóján, ahol Snoop Dogg is beszédet tartott, és nem kímélte a párt.

Régóta futballrajongó vagyok. Emlékszem, amikor a Cowboys jó volt, emlékszem arra, amikor a Chiefs rossz volt. És emlékszem – mire is? Bill Belichick barátnője még meg sem született

idézi az Express Tribune a rappertől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik