Élet-Stílus

A Kísértés: társai megtapsolták és a levegőbe dobálták a csábítót, miután megcsókolta Dorinát

TV2
TV2
Megcsalást még nem fogadtak ilyen kitörő örömmel!

Buliztak A Kísértés szereplői a reality keddi részében. A lányok házában elcsattant az első csók a műsorba a párjával érkező Dorina és az egyik kísértő, Zotya között. Ők ketten már régóta kerülgették egymást, a lány saját bevallása szerint már nagyon várta, hogy „legyen köztük valami”.

Az este egy pontján a megcsalást jelző piros lámpáról beszélgettek, amikor Dorina feltette a kérdést:

Csináljunk úgy, hogy bevillanjon?

Egy szájra puszit ajánlott fel Zotyának, amit Linda látszólag nagyon támogatott a buli hevében. Meg is fogta Dorina fejét, és egyre közelebb tolta az arcát Zotyához, míg végül megtörtént az első, visszafogott csók.

A többiek biztatására egy második, hosszabb csók is elcsattant köztük, amit a társaság tapssal és örömujjongással fogadott. A fiúk ezek után a magasba emelték Zotyát, és ünneplésként a levegőbe dobálták a magánnyomozóként dolgozó férfit.

Megtörtént az első csók, de egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ez most egy rossz dolog. Megtörtént, és örülök neki nagyon

– mondta el utóbb Dorina, akinek párját, Noelt sem kell félteni, ő az elmúlt pár napban már két nővel is eltöltött egy-egy éjszakát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik