Élet-Stílus

Visszatérhet az ATV-re Somos András

Olajos Piroska
Olajos Piroska
Az ügyvédként is tevékenykedő műsorvezető februárban függesztette fel televíziós tevékenységét, miután fegyelmi eljárás indult ellene a csatornánál a Szigorlat című műsorban elhangzott kijelentése miatt.

Somos András ellen februárban indított fegyelmi eljárást az ATV, miután a műsorvezető a Szigorlat című műsorban kijelentette, hogy Kaleta Gábor perui nagykövetet nem pedofiliáért ítélték el, hanem gyermekpornográf tartalmak birtokláséért. Az adást követően Somos a Facebook-oldalán azt írta, rosszul fogalmazta meg véleményét a Kaletával kapcsolatos ügyben.

Tudom, hogy a köznyelv a tiltott pornográf felvételek tartását pedofilbűncselekménynek tartja, és – teljesen feleslegesen – vitatható jogászi véleményként azt állítottam egy kérdésben, hogy ami történt, nem pedofil bűncselekmény. Elítélem a kiskorúakról készített szexuális tartalmú felvételeket, azok tárolását. Mindenkitől elnézést kérek, hogy a szándékomtól és meggyőződésemtől eltérő értelmezésre juthatott a tisztelt néző

– fogalmazott akkor posztjában Somos, aki végül nem várta meg, míg lezárul az ellene folytatott eljárás, másnap ugyancsak a közösségi oldalán tudatta, hogy felfüggeszti televíziós tevékenységét.

A Média1 most arról számolt be, hogy információik szerint az ATV előrehaladott tárgyalásokat folytat Somos Andrással arról, hogy akár már néhány hét múlva műsorvezetőként térjen vissza a csatornához. Mint írják, több forrásuk is megerősítette, hogy Somost néhány héttel ezelőtt a Fórum című betelefonálós, interaktív műsor vezetésére kérték fel.

A portál érdeklődésére az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd megerősítette, hogy a csatorna valóban egyeztetéseket folytat Somos Andrással a visszatéréséről.

Somos Andrással kapcsolatban elkészültek a korábban is említett belsős kutatások, amelyek megállapították, hogy továbbra is nagyon népszerű a nézőink körében. Somos Andrással zajlanak az egyeztetések, várhatóan szeptember első felében tudunk érdemi bejelentést tenni

– válaszolta a Média1-nek Németh S. Szilárd.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik