Kisebb verekedés tört ki a Ryanair légitársaság Londonból Tenerife szigetére tartó járatán. Az eset még júliusban történt, de a brit Sun bulvárlap vasárnap osztott meg egy videót a dulakodásról.
Az egyik utas által készített felvételen látszik, hogy valaki arcon üti az egyik légiutas-kísérőt. Ezután többen is próbálnak segíteni, és ártalmatlanítják a dühöngő utast. A közösségi médiában a járat egyik utasa azt írta, a verekedő férfi részegen cigarettára akart gyújtani, de a személyzet higgadtan kezelte a helyzetet.
A spanyol légiirányítók és a légitársaság is megerősítette, hogy a fedélzeten kialakult konfliktus miatt meg kellett szakítaniuk az utat, és Santiago de Compostelában leszállították a verekedő utast. Őt a spanyol rendőrség gondjaira bízták, és kitiltották a Ryanair járatairól.