Matthew Perry a halála napján háromszor kérte korábbi asszisztensét, hogy adjon be neki ketamint, utolsó szavai pedig arról is árulkodnak, a színész mennyire támaszkodott a szerre.
Az NBC News által csütörtökön megszerzett bírósági dokumentumok szerint Perry megkérte korábbi asszisztensét, Kenneth Iwamasát, hogy „lőj be nekem egy nagyot” – vagyis még egy adagot az erős érzéstelenítőből.
Ez nem sokkal azelőtt történt, hogy 2023. október 28-án holtan találtak rá a jakuzzijában. Az információk azután láttak napvilágot, hogy az 59 éves Iwamasa és négy másik személy ellen vádat emeltek Perry halálával kapcsolatban csütörtök délután.
A dokumentumok szerint az 54 évesen elhunyt Perry október 28-án reggel 8:30-kor kérte Iwamasát, hogy adja be neki az első adag ketamint. A második adagot körülbelül négy órával később kapta meg, miközben filmet nézett 5,2 millió dolláros Los Angeles-i villájában. Ezután megkérte asszisztensét, hogy adja be a harmadik adagot, és készítse elő a jakuzziját.
A Jóbarátok sztárja korábban nyíltan beszélt arról, hogy ketamint használ depressziója kezelésére. Iwamasa elmondása szerint körülbelül egy hónapon keresztül adagolta a ketamint Perrynek.
Az ügyészek szerint a 42 éves dr. Salvador Plasencia, Perry orvosa tanította meg Iwamasát az érzéstelenítő beadására, miután 2023 szeptembere óta ő látta el ketaminnal a színészt. Bár Perryt rutinszerűen kezelte ketaminnal egy orvos, ő mégis arra utasította az asszisztensét, továbbra is vásárolja a kábítószert Plasenciától, majd később egy Erik Fleming nevű férfitól, aki ellen szintén szintén vádat emeltek..