Élet-Stílus

Alföldy Anna a tévében látta viszont „kacsaszerű” száját, és úgy döntött, kioldatja belőle a töltőanyagot

TV2
TV2
Szeretne újra természetesebben kinézni.

Alföldy Anna, a Next Top Model Hungary korábbi szereplője a Ripostnak elmondta, fiatalabb korában volt egy „töltéshulláma”, de ezt már nem érzi annyira magáénak. A műsor visszanézése után fogalmazódott meg benne a döntés, hogy kioldatja a töltőanyagot a szájából.

Nekem a mellplasztikán és a szájfeltöltésen kívül semmi más beavatkozásom nem volt eddig, és a szám is másfél évvel ezelőtt volt utoljára töltve. De mostanra ez az anyag már olyan más részekre migrálódott, a szám fölé, hogy ilyen kacsaszerű volt az egész, amit viszontláttam a tévében és a képeken is. És végül emiatt jött az elhatározás, hogy jobb lenne a természetes vonalra visszatérni, ezért felkerestem egy doktornőt, hogy találjunk erre megoldást

– fogalmazott a modell.

Alföldy azt is elárulta, hogy már el is kezdték a kezelést, aminek már most szemmel látható az eredménye, két-három hét múlva pedig teljesen kioldódik a töltőanyag.

A mimikám és az egész arcom teljes más tőle, már most látom, ahogy apad le

– tette hozzá.

A műszempillájától is megvált, mert jobban tetszik magának természetesen, és így jobban el is fogadja magát, viszont a mellműtétjét szereti, azt nem tartja túlzásnak természetes esése miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik