Élet-Stílus

Marsi Anikó: Sosem hozott lázba egy Gucci táska vagy egy méregdrága cipő

TV2
TV2
A híradós nem felejtette el, honnan jött, számára a spórolás a természetes. Fiaira viszont soha nem sajnálná a pénzt.

Marsi Anikó és férje, Gyarmati Gábor most éppen egy Budapest melletti faházat újítanak fel, nagyrészt saját kezűleg. A Tények műsorvezetője az e heti Storyban megjelent interjúban elmondta, számára nagyobb örömöt okoz egy barkácsáruházban sétálni – legalább kéthetene egyszer, különben elvonási tünetei lesznek –, mint egy csillogó pláza üzleteiben válogatni. Szeret használt bútorok felújításával foglalkozni, ezt látta egykor az édesanyjától.

Hatéves voltam, amikor apukám elhunyt, anyukám egyedül nevelt a nővéremmel. Az ő pedagógusfizetéséből éltünk, ami épp csak elég volt, így esténként varrt, máskor javította a székeket. Ő meszelte, tapétázta a falakat, javította a csapokat. Tőle tanultam meg, hogy minden reparálható, hogy nem szabad semmit kidobni, ha még jó valamire. Persze gyerekként nem láttam, hogy ő mindezt elsősorban azért teszi, mert nincs elég pénzünk új bútorra vagy szakemberre

– mondta el Marsi a lapnak.

Nem sokkal azután, hogy elkezdett dolgozni és pénzt keresni, országos ismertségre tett szert a tévében.

Megteremtettem magamnak a kényelmesebb körülményeket, de soha nem felejtettem el, honnan jöttem. Sem akkor, sem azóta nem hozott lázba egy Gucci táska vagy egy méregdrága cipő. Megtehettem volna, mert az első férjem, Palik Laci mellett is mindig anyagi biztonságban voltam, de nem költöttem luxusmárkákra, mert teljesen feleslegesnek tartottam. Ha viszont például a fiúk lazacot akarnának enni, arra soha nem sajnálnám a pénzt

– fogalmazott a kétgyerekes édesanya, aki biztos benne, hogy exférje mindig gondoskodni fog közös fiaikról.

„Egy pillanatig nem kell aggódnom amiatt, hogy ha velem történne valami, mi lesz a fiúkkal. Ha ezt nézem, meg persze azt is, hogy dolgozom, elmondhatom, nincs rajtam anyagi nyomás, de nem is dúskálok a földi javakban” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik