Élet-Stílus

Next Top Model Hungary: Gabi a kislányával követi a műsort, de nem engedi neki, hogy mindent nézzen

TV2
TV2
Bár még korainak tartja, nem mondana nemet a gyerekének, ha egy nap majd ő is modellkedni szeretne.

Jelenleg is fut a TV2-n a Next Top Model Hungary, melyben Papp Gabi is versenyben van. A modell ma a Mokka vendége volt, ahol arról is mesélt, milyen érzés visszanéznie magát a műsorban. Mint mondta, az elkészült adások számára is tartogattak újdonságokat, hiszen számos jelenetnél nem volt jelen, amikor például a vetélytársai beszélgettek.

Én is az egyik legnagyobb nézője vagyok, ugyanúgy izgulok, pedig nyilván ugye tudom már a végeredményt, mégis bennem van a hatalmas izgulás minden alkalommal, amikor nézem. Kislányom szemét csukom, tehát nem mindent nézhet, de nagyon-nagyon jó

– osztotta meg Papp, majd a műsorvezető érdeklődésére azt is elmondta, engedné-e a lányának, hogy ő is modellpályára lépjen.

Nagyon sokat gondolkozom rajta, megkeresés is érkezett már vele kapcsolatban, de 7 éves, úgy gondolom, még nagyon korai lenne, hogy erre a pályára jusson. Természetesen bennem van, hogy igen, édesapuka is támogatja, de még szerintem hosszú az út odáig

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik