Élet-Stílus

Miklósa Erika: 35 évig annyit voltam színpadon, hogy én már nem erre vágyom

Szabó Gábor / RTL
Szabó Gábor / RTL
Az énekesnő azt mondja, úgy szeretne megmaradni a színpadon emlékként, mint akire jó volt ránézni és hallgatni.

Miklósa Erika a múlt héten vehette át a legjobb zsűritagnak járó elismerést a 11. Televíziós Újságírók Díjátadóján. A gálán a Bors készített interjút a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnővel, aki úgy fogalmazott: tavaly új szakasz kezdődött az életében, miután (a The Voice-sszal) belevágott a tanításba és a mentorálásba, amik felé már évek óta kacsintgatott.

Most pedig már kirajzolódni látszik, hogy ez az életutam. Ha lehet ilyet mondani, az ember egészségesen akar majd egyszer elbúcsúzni a színpadtól, és ez egy nagyon jó jövőkép lehet. Illetve jelen már. A tapasztalatátadás.

Az énekesnő a téma kapcsán elmondta, úgy gondolja, fontos, hogy az ember szolgálatára legyen a jövő generációjának. Hangsúlyozta: a fiataloké a jövő, akiknek szerinte szükségük van azon szakmabeliek útmutatására, akik sok tapasztalattal rendelkeznek a pályán.

Én abszolút ennek a szolgálatában vagyok és leszek. Nem búcsúzkodom, de szerintem ha egészségesen gondolkodik valaki, akkor nem hiszi azt, hogy ő örökké a színpadon fog létezni. Én szeretnék úgy megmaradni a színpadon emlékként, akire jó volt ránézni, akit jó volt hallgatni. És hát… 35 évig annyit voltam színpadon, hogy én már nem erre vágyom. Az a vágyam, vagyis úgy látom magam a jövőben, hogy fiatalokkal vagyok körülvéve, dolgozunk, ütjük a vasat… És nagyon tetszik ez a kép

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik