Élet-Stílus

11 kisállatot fojtott halálra egy kilencéves fiú Hollandiában

A szemtanúk szerint a fiú arcán semmilyen érzelem nem volt látható, miután végzett a nyulakkal és a tengerimalacokkal.

Kilenc nyulat és két tengerimalacot fojtott halálra egy fiatal fiú a hollandiai Alkmaarban található Rekerhout állatsimogatóban március 11-én, az esetről most számolt be a Metro.

A kilencéves fiú egyedül érkezett az állatsimogatóba, a szemtanúk szerint látható volt, hogy kifejezetten nyulakra és tengerimalacokra vadászott. A fiú halálra fojtotta az állatokat, a beszámolók nem mutatott semmilyen érzelmet, miután végzett velük. Az eset megdöbbentette az állatkert munkatársait, de a helyiek körében is megbotránkoztatást okozott. Egy pszichiáter szerint nem feltétlenül csak a gyereket kell okolni a tettéért.

Sajnálom az állatokat, de a kisfiút is.

– nyilatkozta Esther van Fenema a lapnak.

A pszichiáter szerint a szülőknek jobban el kell magyarázniuk a gyerekeknek, hogy mivel jár egy állat bántalmazása.

Ha megölsz egy állatot a házban; magyarázd el a gyereknek, hogy miért. Még akkor is, ha rovarról van szó.

– mondta van Fenema.

A rendőrök elfogták a fiút, és értesítették a szüleit is. Büntetőeljárás nem indul ellene, mivel 12 évesnél fiatalabb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik