Élet-Stílus

Házasodna a gazda: Gergő szeretné, ha Kírával két éven belül megszületne az első közös gyerekük

Katona László / RTL
Katona László / RTL
Fél éve élnek együtt, már a lakásvásárlást és az esküvőt tervezgetik.

Gergő gazda és Kíra tavaly, a Házasodna a gazda forgatásán jöttek össze. Hamar össze is költöztek, kapcsolatukról azóta többször is meséltek az RTL különböző műsoraiban. A pár most a Story magazinnak adott interjút, melyben elárultak, hogy komoly terveik vannak a jövőre nézve.

Bevallom őszintén, két éven belül már nagyon szeretném, ha megszületne a közös gyerekünk, és ezt Kíra is így gondolja. Nagyon jó együtt tervezgetni, ám kettőnk közül én vagyok a babonásabb, így bár sok részletet tudunk, nem szeretnék előre semmit elkiabálni. Természetesen Kírát minél hamarabb szeretném elvenni feleségül, de először az otthonunkat igyekszünk megtalálni. Egy olyan házat, amelyhez egy nagy legelő tartozik, vagy legalább közel van a lovardához, mert két lovat szeretnénk tartani

– magyarázta a gazda, hozzátéve: Kíra nagyon szeretne emeletes házban élni, amire vonatkozóan még akadnak közöttük viták.

A beszélgetés során Kíra elárulta, hogy néhány hete váratlan változás állt be az életében, édesapja és a párja ugyanis kitiltották a családi vállalkozásból, így megszűnt az edzőtermi munkája.

A velem történteket próbálom pozitívumként megélni: talán tényleg ki kell ahhoz lépni néha az embernek a komfortzónájából, hogy fejlődni tudjon, és ez velem épp most történt meg

– mondta a realityszereplő.

Kezdődnek a tavaszi mezőgazdasági munkák, a családi gazdaságban is beindul az élet, és én biztos vagyok benne, hogy Kíra hamar beletanul majd. (…) Egyelőre csak hétvégén leszünk Erdélyben, engem ugyanis továbbra is Makón tart a munka, nemrégiben lett új munkahelyem. Egy azonban biztos, most nyár végéig nagyon keményen fogunk dolgozni, leghamarabb ősszel jöhet a pihenés, de mindketten tudjuk, hogy közös a cél, ami hajt bennünket: szeretnénk minél hamarabb megalapozni a jövőnket

– tette hozzá a gazda.

Két héttel ezelőtt a Házasodna a gazda 2020-as évadában megismert Roland gazda is mesélt a Nikivel való kapcsolatáról, akivel lassan 4 éve vannak együtt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik