Élet-Stílus

Dakota Johnson a párja, Chris Martin gyerekeiről: Úgy szeretem őket, mintha az életem múlna rajta

Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Édesanyjukkal, Gwyneth Paltrow-val is jóban vannak.

Dakota Johnson nemrég a Bustle-nek adott interjút, melyben egyebek mellett arról is kérdezték, hogyan éli meg a mostohaanyaságot – párjának, Chris Martinnak ugyanis a korábbi házasságából van egy 19 éves lánya, Apple, és egy 17 éves fia, Moses.

Úgy szeretem ezeket a gyerekeket, mintha az életem múlna rajta. Teljes szívemből

– mondta a színésznő, aki egyébként Chris Martin gyerekeinek édesanyjával, Gwyneth Paltrow-val is jó barátságban van, utóbbi tavaly egy olyan fotót is posztolt kettejükről, melyen egymás kezét fogva mosolyognak a kamerába.

Johnson elmondta, hogy bár szóban forgó fotóval nem találkozott a neten, örül annak, hogy az emberek pozitívan fogadták.

Nagy családban nőttem fel, és hiszek a mondásban, miszerint a vér sűrűbb, mint a víz. A valódi mondás úgy szól, hogy »a szövetség vére sűrűbb, mint az anyaméh vize«, ami azt jelenti, hogy a kapcsolatok azokkal az emberekkel, akiket te választasz, erősebbek, mint azokkal, akikhez valójában születtél

– magyarázta.

Kapcsolódó
Gwyneth Paltrow kézen fogva pózolt exférje párjával, Dakota Johnsonnal
A színésznő korábban elárulta, hogy ők ketten jó barátok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik