Élet-Stílus

Megállíthatatlan orrvérzés miatt ment orvoshoz, ahol kiderült, hogy hónapok óta 150 lárva él a fejében

Jose A. Bernat Bacete / Getty Images (illusztráció)
Jose A. Bernat Bacete / Getty Images (illusztráció)
Eltartott egy ideig, amíg a floridai férfi végül rájött, hogy mitől is vérzik olyan sűrűn az orra.

A jacksonville-i orvosok 150 élő, lárvaállapotban lévő bogarat távolítottak el a hónap elején egy rákbetegségből korábban felépülő páciens orrából és orrmelléküregéből – írja a New York Post.

A férfi, akinek a személyazonosságát nem fedték fel, már október óta rosszul érezte magát, de csak február 9-én duzzadt meg annyira az arca és az ajkai, hogy kórházba menjen a panaszaival.

„Orrvérzésem lett, állandó orrvérzés. Még a mosdóba sem tudtam elmenni anélkül, hogy ne kezdett volna el vérezni az orrom” – mesélte a férfi, majd azzal folytatta, hogy

amikor megvizsgálták, a kezelőorvosa azt mondta neki, hogy „mozgást lát” az orrában.

A vizsgálatot elvégző orvos, Dr. David Carlson úgy emlékezett vissza, hogy amikor elkezdték kamerával szondázni a férfi orrát, akkor még csak egy tucatnyi lárvát fedeztek fel benne, amik a páciens orrából és orrmelléküregéből táplálkoztak. A bogárlárvák elhalt szövetei és ürüléke pedig komoly gyulladást okozott a férfi arcában.

(A különleges orvosi esetről elsőként beszámoló First Coast News még egy videót is megosztott a szonda képéről, de a felvétel megtekintése csak erős idegzetű olvasóinknak ajánlott.)

„A méretüket tekintve voltak eltérések, de a nagyobbak akkorák voltak, mint a kisujjam vége” – mondta Carlson az undorító kártevőkről. Az orvos visszaemlékezése szerint egyes lárvák még csak kotorásztak és táplálkozási helyet kerestek maguknak az orr belsejében, míg más lárvák már bele rendesen voltak fúródva a szövetekbe.

A műtőben először a lehető legegyszerűbb módszerrel próbálkoztak, de a lárvák túl nagyok voltak ahhoz, hogy csak úgy ki tudják őket szívni egy megfelelő eszközzel. A nagyméretű lárvák egy része pedig még el is tömítette a berendezést – ezért az orvosoknak végül más eszközökkel kellett eltávolítaniuk a lárvákat a férfi fejéből.

A lárvák közvetlenül a páciens koponyaalapjához értek, közvetlenül az agya alatt voltak, és ha átmentek volna rajta, akkor akár meg is ölhették volna

– érzékeltette a helyzet komolyságát a kezelőorvos.

Az sajnos egyelőre nem világos, hogy pontosan milyen bogár lárvái voltak a férfi orra alá borsot törő ízeltlábúak, ezért az azonosítások érdekében mintát küldtek belőlük egy járványtani szakértőnek.

A férfi egyébként azt feltételezi, hogy a paraziták azután jelentek meg a fejében, hogy döglött halakhoz nyúlkált.

Tudom, hogy változtatnom kell azon, ahogy a halakat fogdosom. (…) Korábban csak a folyóban öblítettem le a kezemet, de mostantól tisztítószert is fogok használni, és arra is odafigyelek majd, hogy ne nyúljak az orromhoz vagy a szemeimhez

– mondta.

Dr. David Carlson pedig azt állította, hogy a hosszú fül-orr-gégészi pályafutása során még nem találkozott ilyen esettel. Olyannyira, hogy arról se tud, hogy az Egyesült Államokban bármikor is dokumentáltak volna hasonló fertőzést.

Bár a járványszakértői vizsgálat még várat magára, az amerikai bulvárlap szerint a férfi légynyüvességet kapott, ami az elsősorban a juhokat megtámadó légylárva-fertőzés neve.

Egy 54 éves, gazdálkodó életmódot folytató nő esetét bemutató 2021-es tanulmány számolt be, hogy a kockázati tényezők között szerepelnek a nyílt sebek, az elváltozások, a hegesedés, az immunhiányos állapot, a cukorbetegség, a táplálkozási hiányosságok és a rossz higiénia.

A floridai betegnek pedig 30 évvel ezelőtt eltávolítottak egy rákos daganatot az orrából, ezért nemcsak az immunrendszere gyengébb az átlagosnál, hanem olyan nyitott területek is vannak az orrüregében, amik tökéletesek menedéket nyújtottak a lárváknak.

A vizsgálat után a férfi speciális parazitaellenes öblítést kapott az orrába, és várhatóan teljesen felépül majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik