Élet-Stílus

Így maradhatunk energikusak a tél utolsó hónapjaiban is – tippek a pihentető téli alvásért

jysk
jysk
A téli sötétségben és hidegben sokan érzik magukat fáradékonyabbnak. Úgy tűnhet, hogy télen nehezebb reggelente felkelni és este is órákkal korábban hívogat az ágy, mint az aktívabb tavaszi és nyári hónapokban. Ez nem véletlen, hiszen az emberi szervezet hormonális szinten társítja a sötétséget az alvással. Sokat segíthet a téli fáradékonyság leküzdésében, ha tisztában vagyunk az alvási szükségletekkel és tudatos alvási rutint alakítunk ki – ebben segíthetnek a Magyar Alvás Szövetség és a JYSK alvásszakértőjének tanácsai.

1. Könnyebb a felkelés, ha beengedjük a fényt a hálószobába

A melatonint, az alvás egyik meghatározó hormonját már sokan ismerik. Közreműködésével tudunk könnyedén elaludni és átaludni az éjszakát. Kizárólag a sötétség hatására indul el a termelődése az agyban. Ez jelzi a szervezetnek, hogy a test felkészül az alvásra. Amint a szemünk reggel megérzi a fényt, a melatonin termelése leáll, és alacsony marad, mindaddig, amíg a fény éri a szemünket. Minél világosabb van körülöttünk, akár természetes vagy lámpafény, agyunk és testünk annál inkább érzi, hogy ideje felkelni.

jysk

2. Pótoljuk a hiányzó D-vitamint a szervezetedben!

„A legtöbb embernek a szükségesnél alacsonyabb a D-vitamin-szintje, ami rossz alvással, rövidebb alvásidővel, alvászavarokkal és éjszakai ébredéssel jár együtt. A borús téli napokon nem érjük el a szükséges mennyiségű napfényt, így előnyös lehet többet fogyasztani D-vitaminban gazdag élelmiszerekből, mint például a vörös hús, tojássárgája vagy az olajos hal” – tanácsolja G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke.

jysk

3. Próbáljunk mindig ugyanabban az időben felkelni és lefeküdni!

Hiába érezzük úgy, hogy télen többet kellene aludnunk, valójában nincs szükség több alvásra, mint az év más időszakaiban. Ez pedig a legtöbb felnőtt esetben hét és kilenc óra között mozog. Talán úgy érezzük, hogy jó lenne hétvégén sokáig aludni és pótolni a hétköznap kieső alvásidőt, de hosszútávon ez csak ront a helyzeten. Valójában a következetes alvási rutin segít minden évszakban kipihentnek maradni. Fontos lenne, hogy minden nap ugyanakkor ébredjünk, és ugyanabban az időben feküdjünk le, függetlenül attól, hogy munkanapról van-e szó vagy sem.

jysk

4.  Ha gyakran ébredünk kialvatlanul vagy hátfájással, akkor ellenőrizzük, hogy megfelelő-e a matrac!

A matracválasztás első szempontja télen is a kényelem és a tartás, hogy garantálja a pihentető alvást és a hát váz-és izomrendszerének egészséges tartását. G. Németh György szerint a matrac vastagsága segíti a megfelelő alátámasztást és a jobb súlyelosztást a nyomáspontok enyhítésére. Horváth Sándor, a JYSK szakértője szerint az igazi téli matrac bajnokok a memóriahabos matracok, mivel ezek alkalmazkodnak a test formájához és megtartják a hőt. Egyes matracok segíthetnek a kényelmes alvási hőmérséklet fenntartásában is, ami a gyors elalvás kulcsa. „A JYSK-nél kiemelt figyelmet fordítunk a jó alvásra, ezért a minden áruházban matracstúdió várja a vásárlókat, ahol szakképzett kollégák segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb matracokat, párnákat, takarókat, ugyanis ezeknek télen-nyáron egyformán fontos szerepe van a pihentető alvásban” – teszi hozzá Horváth Sándor. Így az is fontos, hogy milyen szigetelő képességű takarót választ valaki: hideget, meleget, nagyon meleget. Amikor kiválasztja valaki a legmegfelelőbbet, gondoljon az alvás közbeni testhőmérsékletére, és a preferált hálószoba hőmérsékletre is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik