Élet-Stílus

Jeremy Renner azt mondja, érzékenyebb lett az életveszélyes hóeke-balesete óta

Jon Kopaloff / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jon Kopaloff / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Meglepte, mennyien szeretik és törődnek vele.

Jeremy Renner 2023 elején szenvedett életveszélyes balesetet hóeltakarítás közben. A színész a Tahoe-i otthonának feljáróját takarította egy közel héttonnás hókotró-géppel, egy ponton viszont elveszített uralmát a jármű felett, ami az unokaöccse felé kezdett csúszni. Renner ekkor a kézifék behúzása nélkül kiugrott a vezetőfülkéből, hogy megállítsa a rokona felé tartó gépet, majd amikor megpróbált visszamászni a kormány mögé, a hókotró maga alá gyűrte. A helyszínen rengeteg vért veszített, unokaöccse pedig a történtekről úgy nyilatkozott, miután a hókotró elgázolta a nagybátyját, azt hitte, hogy azonnal meghalt.

Több mint egy évvel a baleset után Jeremy Renner a People-nek adott interjút, melyben elmondta, hogyan élte meg a mögötte álló hónapokat.

Soha nem voltam keserű ember, de talán egy kicsit mindig érzéktelenebb, keményebb voltam. Úgy gondolom, ezek a keménységek mostanra egyszerűen lekoptak rólam. Szó szerint, elég nyitottnak, csodálatosan érzékenynek és fiatalosnak érzem magam

– nyilatkozta a lapnak a színész.

Elmondása szerint a családtagjai és a barátai voltak azok, akik a leginkább elősegítették a gyógyulását, és egyben arra is ráeszméltették, mennyire szeretik őt az emberek.

Annyi szeretetet és támogatást kaptam. Nem is tudtam, hogy ennyi ember törődik velem, méghozzá ennyire. Talán Sólyomszemmel – a színész által alakított Marvel-karakter – a szerk. –, igen. De hogy velem is, mint személlyel, ez teljesen más.

Renner hangsúlyozta, bár soha többé nem szeretne hasonlót átélni, mint a balesetekor, hálás azért, hogy megismerhette a határait, amelyek meglátása szerint jóval szélesebbre nyúlnak, mint ahogyan arra bárki is számított.

Tudom, meddig mehetek el. Ez elég hasznos információ. Paramétereket ad az életedhez, és ez elég reménykeltő. Sok mindent legyőztem, és annyi minden elromolhatott volna. Minden jól ment. A látásomtól kezdve a járásomig, pedig senki nem mondta, hogy valaha újra sétálni fogok

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Jeremy Renner balesete után az unokaöccse azt hitte, a színész azonnal meghalt a helyszínen
Renner az unokaöccsét próbálta menteni, amikor a héttonnás hókotrógép elkezdett felé csúszni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik