Élet-Stílus

Nagy Feró a Beatrice jövőjéről: Úgy dafke meg akarom mutatni, hogy egyedül is tudok érvényesülni

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Már azt is kitalálta, kik töltik majd be a zenekarban megüresedett helyeket.

Év elején derült ki, hogy Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila és Kékkői Zalán is kilépnek a Beatricéből. A frontember nemrég a Tények Plusznak adott interjújában beszélt arról, hogy mivel a gitáros és a dobos is otthagyta a zenekart, mostanában igen sok dolga akad, de mint mondja, nem bánja: már neki is állt egy új lemez elkészítésének, eddig négy dala készült el.

Ha nélkülük megjelenek, akkor egy picit úgy dafke meg akarom mutatni nekik, hogy egyedül is tudok én érvényesülni

– jelentette ki az énekes, akinek már arra is van terve, kik fogják majd betölteni a Beatricében megüresedett helyeket.

Van egy fiatal zenekar, akik még nem tudják, de meg fogom őket fűzni. Adok nekik egy-két dalszöveget, hogy zenésítsék meg. Nem baj, ha innen tudják meg. Ők a Tortuga együttes.

A szóban forgó zenekar az említett adás megjelenése után a Facebookon reagált Nagy Feró felkérésére.

Na, de Feró, hát a TV híradóból kell értesülnünk, hogy velünk csinálod az új lemezed?! Na, egye fene, úgy is most megyünk stúdióba felvenni néhány új nótát! Hozd a szövegeket, mi meg majd segítünk! Ui: a vodkát te állod!

olvasható az énekessel készült közös fotójuk mellett.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik