Élet-Stílus

Miklósa Erika újra a köztévé egyik műsorában zsűrizett

rtl
rtl
A The Voice után tért vissza.

Miklósa Erika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekesnő, egyben a közmédia által alapított Dohnányi Ernő-díj kitüntetettje a szerződése szerinti műsorvezetői feladatait maradéktalanul teljesítette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap által készített produkciókban. Ezért a közmédia köszönetét fejezi ki a Művésznőnek eddigi munkáiért. Tekintettel arra, hogy Művésznő egy másik televíziós csatornánál vállalt műsorvezetői feladatot, ezért egyelőre közös produkciót nem tervezünk”

– volt olvasható 2023 nyarán az MTVA közleménye Miklósa Erikáról, aki a köztévétől az RTL-hez csatlakozott, hogy zsűritag legyen a The Voice-ban. A kereskedelmi tévés tehetségkutatót az ő versenyzője nyerte meg.

Miklósa most visszatért a köztévére, írja a story.hu. Az operaénekesnő a Virtuózok V4+ évadában kapott zsűrifeladatokat, amit december 29-étől öt héten át sugároz a Duna TV. A január 12-ei elődöntőben többek közt az ő szakmai segítségével kiválasztották, ki lesz az a három fiatal zenész, aki a nemzetközi döntőbe jutott.

A nemzetközi adásnak majd a Zeneakadémia ad otthont, a zsűriben Miklósa, Keller András, Plácido Domingo, Dimash Qudaibergen és Pablo Sáinz-Veillegas is ott lesznek, írja a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik