Élet-Stílus

Kétszer ünnepelték volna a szilveszter éjfélt, de rossz évben landoltak

Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto / AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto / AFP
„Csak egyszer élsz, de a szilvesztert kétszer is megünnepelheted” – hirdetett különleges utazást a United Airlines légitársaság. Az ötlet jó volt, csak a kivitelezésbe csúszott hiba.

Különleges utazást hirdetett 2023 szilveszterére a United Airlines. Az egyik járatuk ugyanis menetrend szerint reggel fél nyolc után öt perccel száll fel, majd közel hét órányi repülés után, egy másik időzónában, az előző este hét előtt tíz perccel landol.

Az UA200-as járat a konkrét esetben 2024. január 1-én reggel indult volna az Egyesült Államokhoz tartozó, mikronéziai Guam szigetéről, majd 2023. december 31-én koraeste érkezett volna meg Hawaiire, lehetőséget kínálva az utasoknak, hogy kétszer is átéljék szilveszter éjjelét.

Az UA200-as járat utasainak azonban csalódniuk kellett: nem jött össze az időutazás. A gép komoly késéssel indult, reggel fél nyolc helyett csak kora délután, tizenegy perccel két óra előtt tudott felszállni, így több mint fél órával éjfél után landolt Honolulu repterén. Több utas a közösségi portálokon panaszkodott a különleges élmény elmaradása miatt – írja a CNN.

A légitársaság elnézést kért a kellemetlenségért, és felajánlotta segítségét az átfoglalásoknál azoknak, akik a késés miatt nem repültek el Hawaiira. A Fox13 azt írja, az UA200-as járatra egyébként egyáltalán nem jellemzők ekkora késések, legutóbb 2023 áprilisában fordult elő hasonló. Az évvégi járatot a gép korábbi késései érintették negatívan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik