Élet-Stílus

Lissák Laura 27 napig nem mosott hajat a Farm VIP forgatása alatt

TV2
TV2
Azt mondja, nem voltak hozzá adottak a körülmények.

Lissák Laura a pénteki Mokkában meséltFarm VIP forgatásán szerzett élményeiről. A profi táncos itt elmondta, türelmes embernek gondolja magát, de szerinte aki nem falusi környezetben nő fel, az nem tudja azt megszokni. Több okból is tartott a vidéki élettől: egyrészt tisztaságmániásnak tartja magát, másrészt a szépségápolási rutinját is nehezen adja fel.

Minden reggel bekenjük az arcunkat meg smink, és a többi, és a többi… Bocsánat, én ezt nem tudom elengedni! Nekem ez fontos. Ha már tényleg ennyire nem érzek komfortosnak egy helyet, akkor legalább valamennyire hadd próbáljam meg magamat komfortosan érezni a külsőm tekintetében. Bár azt azért hozzá kell tennem, hogy én – aki nagyon odafigyel a tisztaságra, hajmosásra, mindenre – 27 napig nem tudtam hajat mosni. Tényleg! Ez annak köszönhető, hogy nincsen áram meg hajszárító, így nyilván a hosszú hajat nem tudom megszárítani

– mondta el a táncosnő. Istenes László felvetette, hogy nyáron magától is megszárad a haj, mire Lissák azt mondta, nap közben idejük sem volt hajmosásra, este pedig nagyon hideg volt a pajtában.

Mindezek ellenére Lissák Laura azt mondta, „nagyon sok mindenre rájön az ember, mikor ott van a farmon”, ő például arra eszmélt rá, hogy csodálatos az élete és imádja azt, amit csinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik