Élet-Stílus

Farm VIP: Többen értetlenül fogadták, amikor Rippel Feri lemondott vezetői posztjáról, aminek meg sem választották

TV2
TV2
Az artista közölte a csapattal, hogy visszaadja brigádvezetői pozícióját, de ha kell, szívesen vállalja újra.

A végéhez közeledik a Farm VIP idei évada: a legutóbbi párbajon Rippel Feri Szabyestet hívta ki, majd ejtette ki a versenyből, többek bánatára. Az artista a szerda esti adásban egy kártyajáték-parti után közölte a már összeolvadt piros és sárga csapat tagjaival, hogy úgy döntött, lemond vezetői pozíciójáról.

Én ezt az egész brigádvezetői posztot visszaadom. Le is járt a mandátumom. Úgyhogy nem leszek ennek a csapatnak a vezetője. Ez azt is jelenti, hogyha lesz majd új játék, akkor legyünk szívesek választani ehhez egy új brigádvezetőt. Ezt majd ha elérkezett az ideje, szintén megtesszük. Ezt a csapatot úgymond akkor is össze tudtam fogni, tehát hogyha szeretnétek, szívesen elvállalom majd újból ezt a pozíciót, mert sikerre tudom vinni a csapatot

– jelentette ki Rippel, mondandóját pedig többen is értetlenül fogadták.

Mély tisztelettel tekintek Ferire. De azért az megmosolyogtat, hogy visszaad egy vezetői státuszt, egy mandátumot, miközben az már rég nem az övé. Senki nem kiáltotta őt ki. A házba költözött embereknek a csapata… az nem az ő kezébe került. Nincs semmiféle vezető ebben a pillanatban, de ő azért lemondott erről, ami szerintem nagyon jó dolog volt

– fogalmazott később Sánta Laci, akinek a gondolataival Lissák Laura is egyetértett.

Rippel a beszéde végén arra kérte az összeolvadt csapatot, hogy a továbbiakban is teljesítsenek maximálisan a feladatokban. Hadas Alfréd egy ponton tapsolni is elkezdett, az artista viszont azt mondta, erre nincs szükség.

Kapcsolódó
Rippel Feri Szabyestről: Kis szarkeverő volt, eltaktikázta magát
Az artista ráfordult a tanyasi reality fináléjának hetére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik