Élet-Stílus

Hadas Kriszta a nagyszülőségről: Én boldogan alszom hajnali háromig a kanapén, amíg a lányom és a férje buliznak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Úgy véli, fontos, hogy a szülők legalább havonta egyszer kikapcsolódhassanak, csak kettesben.

Hadas Kriszta ma a Reggeli vendége volt, ahol arról beszélt, hogyan éli meg a nagyszülői létet. Mint mondta, számára az a fontos, hogy a lánya és a veje szülői kompetenciáit erősítse. Bár néha előfordul, hogy szól nekik, ő valamit másként csinálna a kislányuk nevelését illetően, igyekszik visszafogni magát, és jellemzően egyet is ért a nevelési elveikkel.

Ez az ő felelősségük, az ő döntésük. Az ő kis családjuk, nekik meg kell húzni a határokat, hogy kit hogyan engednek be, és ki meddig dumálhat bele. Én úgy érzem, nem feltétlen jó döntés egy nagyszülő részéről, hogy nálatok otthon ez a szabály, de én a nagyi vagyok, nálam tök más

– magyarázta a műsorvezető, aki tartja is magát azokhoz a szabályokhoz, amikről megállapodtak a lányával és a vejével.

Hozzátette, szerinte a nagyszülők sokat segíthetnek abban, hogy megmaradjon a szülővé váló gyerekeik korábban megszokott kapcsolata a párjaikkal.

Van, hogy elzavarom őket moziba. Vagy én tök boldogan alszom hajnali háromig a kanapén, ha ők elmennek bulizni. Mert nekik erre szükségük van. Nekem meg nem mindegy, hol ülök a laptopom előtt, és dolgozom, amikor a kicsi alszik?

Hadas hangsúlyozta, bár ritkán fordul elő az említett szituáció, fontosnak tartja, hogy a szülők legalább havi egyszer kettesben menjenek el kikapcsolódni – azoknak pedig, akik nem támaszkodhatnak a nagyszülőkre, azt tanácsolta, bátran kérjenek segítséget például a barátaiktól, ha tehetik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik