Élet-Stílus

Farm VIP: Rippel Feri elégedetlen csapata teljesítményével, a többiek puccsra készülnek ellene

TV2
TV2
Korábban szerettek egy családként hivatkozni magukra, de ez már a múlté.

Egyre több a csapaton belüli konfliktus a Farm VIP idei évadában. A sárgáknál Lakatos Levente szavazással leváltotta Ripli Zsuzsit a vezetői poszton, de a pirosaknál sem szent a béke. A pénteki adásban Rippel Feri amiatt panaszkodott, csapattársai ellustultak.

Úgy vettem észre, hogy mostanra a többiek is kicsit belefásultak, kicsit már lusták is talán, és úgy vannak vele, hogy majd a csapatkapitány úgyis megcsinálja… Ez kezd már egy picit az agyamra menni

– mondta el a kamerák előtt, majd belevágott a ház körüli teendőkbe. Sánta Lacin kívül azonban senki nem csatlakozott hozzá önként, hogy segítsen, ami bosszúságot okozott az artistának, és ennek hangot is adottBalogh Edina és Lissák Laura ezt meghallották, de nem zavartatták magukat túlságosan. „Most ő dühöng magában, hogy mi miért nem segítünk neki. De miért nem szól, hogy segítsünk?” – tette fel a kérdést a színésznő, amire a táncosnő válasza annyi volt: „Mert hülye.”

Kicsit rendet kell raknom, mert úgy látom, most nagyon elkanászodtak az itt lévő csapattagok. Most már én sem nevezem családnak őket, mert picit azt érzem, mindenki szanaszét van. Úgyhogy holnaptól katonás rend lesz itt reggelente, mert ezt közösen kell csinálnunk

fogalmazott Rippel, aki úgy érezte, egyedül van hagyva a munkákkal, míg a többiek a stílusával nem voltak megelégedve.

A szombati rész előzetese szerint Szabó Simonban is megfogalmazódott az igény vezetőcserére. A színész puccskísérlet kirobbantásával próbálkozik, ehhez gyűjt támogatókat.

Nekem az volt a gondolatom, hogy ez semmiképpen nem maradhat így. Valamilyen irányba, de az állóvizet ki kell mozdítani

mondta Szabó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik