Élet-Stílus koronavírus

„Öt napja fekszem, felkelni sincs erőm” – Benedek Miklós koronavírusos lett

Czimbal Gyula / MTI
Czimbal Gyula / MTI
Orvosa türelemre intette: ne sürgesse az újbóli színpadra lépést.

A napokban ismét elmaradt a 6SZÍN Teátrumban a Hárman a padon című darab, melyben Egri Márta, Gálvölgyi János és Benedek Miklós játsszák a főszerepet. Az ok Benedek betegsége, a Nemzet színésze ugyanis koronavírusos lett és ágynak esett.

Öt napja fekszem és felkelni sincs erőm. Magas láz, szörnyű közérzet. Az orvos azt mondta, legyek türelemmel, pihenjek és ne sürgessem az újbóli színpadra lépést. Covidos vagyok, és alaposan leterített a betegség. Korábban megkaptam a három oltást, bízom benne, hogy ez megvéd a szövődményektől, és lehetőség szerint minél hamarabb túl leszek rajta, s valóban folytathatom a színészmesterséget

mondta a Blikk érdeklődésére Benedek, hozzátéve: visszavágyik színpadra, ez adja ugyanis neki az erőt és az örömöt a hétköznapokhoz.

A színész egyébként az év első felében sokat betegeskedett: már tavasszal vissza szeretett volna térni a színpadra, de a krónikus obstruktív tüdőbetegsége (COPD) miatt többször is kórházba került. Október elején végül egy év kihagyás után játszhatott újra színpadon, elárulta továbbá azt is, hogy egy életrajzi könyvön dolgozik, ami előreláthatólag 2024 tavaszán jelenik majd meg.

Kapcsolódó
Visszatért a színpadra Benedek Miklós, könyvön is dolgozik
Hónapokkal később, mint ahogyan tervezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik