Élet-Stílus

Operett, cigánykerék, spárga – a hölgyeknek énekelniük kellett Jákob Zoltánnak A Nagy Ő-ben

tv2
tv2
Volt, aki komplett színpadi produkciót vitt a milliárdos elé.

Nemcsak rózsaceremónia volt A Nagy Ő legutóbbi adásában, hanem egyfajta tehetségkutató is: Lékai-Kiss Ramóna arra kérte a hölgyeket, szerezzenek egy dalt Jákob Zoltánnak. Ezt többen ismert slágerek dalszövegének átírásával tették meg.

Erika egy operett-szerzeményt vitt Jákob elé, közben cigánykerekezett, sőt, egy spárgát is megcsinált. A húszéves Nati nem győzött pislogni:

Tudtam, hogy az Erika rejteget magában valamit. Néztem, hogy ez az ő szájából jön ki? Olyan szinten tátva maradt a szám, berepülhetett volna egy madár is.

Virág egy Romantic-dallal készült:

Igazi popdíva-vér csörgedezik az ereimben: Beyoncé, Lady Gaga, félhettek, mert jövök!

Bettina, aki korábban a Titanic című film slágerét is elénekelte, ezúttal egy Cserháti-dalt írt át, azt vitte a milliárdos elé. Nem nyűgözte le a többi hölgyet:

Zoli szerintem unja a Bettit, lassan kiköltözik a kastélyból.

Enikő nagyon izgult, ki is esett a ritmusból, ám Jákob folyamatosan figyelt rá, és a végén a fülébe súgta, csodálatos nőt ismert meg.

Kapcsolódó
A Nagy Ő: rózsaceremóniát tartottak, Jákob Zoltán 2 hölgyet hazaküldött
Már csak tízen vannak versenyben a milliárdos szívéért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik