Élet-Stílus

Nyerő Páros: Vastag Csaba úgy kiborult az evezős feladat miatt, hogy Domján Evelin is sírva fakadt

Az énekest végül faképnél is hagyta a felesége.

A Nyerő Páros szerda esti adásában a versenyzők a „Zámori tó rejtélyei” elnevezésű játékában voltak kénytelenek bizonyítani, Kabát Pétert kellett kimenteniük egy léket kapott csónakból. A párok maguk is csónakba pattantak, evezni viszont csak a férfiaknak volt szabad különböző, erre kevéssé alkalmas eszközökkel.

Vastag Csabáéknak több mint 12 percébe telt, hogy teljesítenie tudják a feladatot, aminek a végére az énekes olyan dühös lett, hogy közölte Sebestyén Balázzsal, inkább ne beszélgessenek.

A villába síri csendben utaztak vissza Domján Evelinnel, aki végül tanácstalanságában sírva is fakadt, hogy nem tud hatni a férjére.

Ha haza kell menni, hazamegyünk. Ennek mi értelme van? Jó így látni engem?

– kérdezte az énekest, aki elmondta neki, nagyon zavarja, hogy nem tudott jól teljesíteni a feladatban, ellentétben a feleségével.

Mivel a kertben nem jutottak dűlőre, Domján egy ponton felállt, és a szobájuk felé vette az irányt.

Akkor menjen rá az egész életünk erre a kibaszott játékra! Most hagyjál békén, légy szíves!

Az énekes végül belátta, hogy túlzásba vitte az önostorozást, ezért a párja után ment, hogy megbékítse.

A félrement feladaton egyébként nem buktak sokat, Vastag mindössze tízezer forintot tett fel tétnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik