Élet-Stílus

Bíró Ica bármerre járt Egyiptomban, mindenhol az első női fáraót látták benne

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
A reinkarnációban hívő híresség meglepetten konstatálta, hogy tényleg van hasonlóság közöttük Hatsepszuttal.

Bíró Ica mindig is fogékony volt a természetfelettire, többször említette már, hogy hisz a lélekvándorlásban. Előző életeiről több mint tíz éve azt mondta: volt már erdélyi boszorkány, indián sámán fia, és skót tehénpásztor is, akit az ufók tanítottak meg a gyógyításra.

A Metál Lady néven is ismert naptármodell, rockénekesnő és fitneszszakértő most a Meglepetésnek mesélte el, milyen tapasztalatokkal tért haza egyiptomi utazásairól.

Kétszer jártam Egyiptomban. Az első alkalommal szerettem volna venni egy arany szkarabeuszt ábrázoló medált. Bementem a legjobb üzletbe, és kiválasztottam az ékszert. A boltban két eladó foglalkozott velem, és közölték, hogy ne azt vegyem: a nyakamba tették az ezüst Hóruszt, ami egyébként a szkarabeusz negyedébe került. Azt mondták, hogy ez a medál régen is az enyém volt, és most újra rám talált

– mondta el első útjáról, a másodikról pedig így nyilatkozott:

A második alkalommal pedig bármerre jártam, mindenhol azt mondták, hogy olyan vagyok, mint Hatsepszut. Aztán elmentem Hatsepszut templomába, és meglepetten láttam az ábrázolásokról, hogy tényleg van valami hasonlóság közöttünk. Utána olvastam, és kiderült, hogy ő volt az első női fáraó. Jótékony volt, iskolákat, templomokat építtetett.

Henemetamon Hatsepszut

Az i. e. 16. században élt, az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia ötödik fáraója volt. Féltestvére és egyben férje halála után először régensként uralkodott még gyermek mostohafia helyett, majd magához ragadta a hatalmat és királynak kiáltotta ki magát. Közel 22 éven át volt Egyiptom fáraónője.

Nagy eséllyel egyébként nem Hatsepszut, hanem Szobeknoferuré volt az első, teljes bizonyossággal ismert megkoronázott női fáraó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik