Élet-Stílus

Survivor: „Két hétig voltam kómában” – Anett elárulta, miért borítják hegek a testét

Két évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet, melynek során eltört a combcsontja, a bordái és egyebek közt a medencéje is, három részbe.

A Survivor legutóbbi adásában Pusztai Zsombornak és Martin Anettnek a többiektől elvonulva nyílt lehetőségük beszélgetni. Előbbi ekkor meg is ragadta az alkalmat, hogy megkérdezze a lánytól, miért borítja a testét annyi heg, mire kiderült, hogy két évvel ezelőtt súlyos autó-balesetet szenvedett, melynek során számos csontja eltörött, és műtétekre is szorult.

Eltört a combcsontom, a medencém három részbe, keresztcsontom darabokban, sorozat bordatörésem lett, a bal karom… A lépemet kellett kivenni, a belemet meg a májamat összevarrni. Meg a fejemet varrták még össze. Két hétig voltam kómában lélegeztetőgépen. Azt mondták, hogy egy hétig bírjam ki kómában, mert ha azt túlélem, akkor valószínűleg túlélem. Legalábbis a szüleimnek ezt mondják

– emlékezett vissza a versenyző, aki saját bevallása szerint egy szeptemberi napon jött ki a kórházból, novemberben letette a mankót, decemberben pedig már súllyal guggolt. Mint mondta, szerinte a gyors ütemű felépülése annak tudható be, hogy gyógymasszőr végzettsége van, így tudta, milyen gyakorlatokat érdemes csinálnia, ahogyan azt is, meddig feszegetheti a határait. Hozzátette, a balesetet követő időszak alatt azt is megtanulta, hogy a komfortzónáján kívül tud a legjobban fejlődni.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik