Élet-Stílus

Sharon Stone: 8 óra zavartalan alvásra van szükségem, hogy ne legyenek rohamaim

Steve Granitz / FilmMagic / Getty Images
Steve Granitz / FilmMagic / Getty Images
Csak a megfelelő pihenés mellett tudnak működni a gyógyszerei, amiket a sztrókja után írtak fel neki.

Sharon Stone-nak 2001-ben egy százalék esélyt adtak az orvosai a túlélésre, miután egy verőér elszakadt az agyában, és kilenc napon át vérzett. A színésznő most a People-nek adott interjút, melyben elárulta, máig gyógyszereket szed az agyvérzése következtében, amiknek megfelelő működéséhez neki is oda kell figyelnie magára.

Nyolc óra megszakítás nélküli alvásra van szükségem ahhoz, hogy az agyamra szedett gyógyszereim működjenek, és ne legyenek rohamaim. Szóval rokkant vagyok, és emiatt nem alkalmaznak gyakran. Az elmúlt 22 évben küzdöttem ezzel, de már nyitott vagyok a dologgal kapcsolatban

– árulta el a portálnak.

A színésznő a felépülését illetően azt mondta, kezdetben dadogott, problémái voltak a látásával, és sokáig emlékezetkiesésben is szenvedett.

Mindent elvesztettem. Az összes pénzemet, a gyerekem felügyeleti jogát, a karrieremet. Mindazokat a dolgokat, amelyekről azt gondolod, azok alkotják a személyedet, az életedet. Ezek zömét sosem kaptam vissza. De elértem a pontot, hogy rendben vagyok, és tényleg felismerem, hogy elég vagyok.

Stone hozzátette, mivel csonka családban nőtt fel, sokáig azt hitte, hogy neki kell gondoskodnia mindenki másról a környezetében. Bár hosszú időbe telt, belátta, hogy megvan a saját élete, amit nem kell mások miatt helyrehoznia, és azzal a gondolattal is megbarátkozott, hogy el kell fogadnia a segítséget. Most már büszke magára, és arra, hogy a sorstársainak is segíthet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik