Élet-Stílus

14 éves korában férjhez akarták adni az Ázsia Expressz versenyzőjét, Rea Millát

Az édesanyja segített neki megszökni Szomáliából, Magyarországra már menekültként érkezett.

Rea Milla, az Ázsia Expressz idei évadának versenyzője nemrég a nŐK című YouTube-műsorban adott interjút, ahol egyebek mellett azt is elárulta, hogy 14 éves korában menekültként érkezett Magyarországra.

A modell Szomáliában született hat testvérével együtt, az édesanyja és a mostohaapja nevelték fel, amikor ugyanis három éves volt, a vérszerinti apja elhagyta a családot.

Ő azt gondolta mindig, hogy a lányok nem érnek neki semmit, és inkább fiúkat szeretne. Szomáliában úgy kell elképzelni, hogy a fiúk sokkal többet érnek, mivel ők tovább viszik a családnevet. A lányok pedig hozzámennek valakihez, és más családot fognak tovább vinni. Az apukámnak nagyon fontos volt, hogy nagyobb legyen a családja, a klánja főleg. Ezért elhagyta az anyukámat, és elment más nőhöz házasodni

– emlékezett vissza a modell, akinek ezt követően az apja nem volt az élete része, egészen 14 éves koráig, amikor kiderült, hogy férjhez akarja adni.

Egyszerre, amikor 14 éves voltam, apukám úgy döntött, hogy férjhez akarna adni. Pont úgy, hogy nem is voltunk együtt, nem nagyon beszélgetett velünk, mit akarunk az élettől, mi az, amivel foglalkozunk, mit szeretünk. Semmit sem tudott rólunk. Csak valaki kérte tőle a legidősebb lánya kezét, és ajánlott cserébe valamit, amit apukám elfogadott. Eladott engem. Anyukám segített eljönni otthonról. Menekültként jöttem Magyarországra.

Rea Milla hozzátette, szerinte azért vágott neki tinédzserként viszonylag könnyen egy teljesen ismeretlen világnak, mert úgy nevelték, bármi történhet vele az életben, amit túl kell élnie.

A teljes interjút ide kattintva lehet meghallgatni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik