Élet-Stílus

Pintér Tibor a harmadik házasságának lehetőségéről: Itt nem Jenni a kérdés, hanem az, hogy én felnőttem-e valójában ehhez

Korponai Tamás
Korponai Tamás
Azt mondja, az ember két sikertelen házasság után átgondolja az életét.

Pintér Tibor ma a Reggeli vendége volt, ahol egyebek közt a sztárboxos felkészüléséről is mesélt a nézőknek. Mint mondta, a fizikai fájdalomtól nem tart, a lovasszínházban ugyanis több komolyan ütést is kapott már próbákon vagy éppen az előadásokon.

Papp Gergő a színész szerelmi életéről is érdeklődött a műsorban, mire Pintér elárulta, egyre inkább úgy érzi, hogy Ilyés Jenifer lesz az, akivel le szeretné élni a hátralévő életét. Mint mondta, nagyon jól érzik magukat együtt, de mivel mögötte áll már két sikertelen házasság, van még mindig gondolkodnia.

Nem rettegek az újbóli házasságtól. Ha őszintén kell válaszolnom, úgy érzem, hogy egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy a Jennit elvegyem feleségül. Egyre közelebb kerülök ahhoz az úthoz, aminek a végén azt látom, hogy ez a nő valódi társam lehet az életben. De azt meg kell érteni, hogy az ember megkérdezi magától, biztos jó döntés-e, főleg két volt feleség után. Két nem igazán sikeres házasság után az ember átgondolja az életét. Úgy, hogy egy pillanatig nem jut eszembe, hogy a Jenni a kérdés. Nem ő. Itt az a kérdés, hogy a Pintér Tibi felnőtt-e valójában ehhez. Mert a Jenni lelkét meg szívét sokkal jobban óvom annál, minthogy egy buta vagy hülye Pintér Tibi keze alá kerüljön, mint feleség

– magyarázta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik