Élet-Stílus

Hunyadi Donatella a DWTS-ról: Most, hogy már van egy diplomám, úgy gondoltam, belefér

TV2
TV2
Korábban nem érezte magát elég erősnek ahhoz a közeghez, ami egy hosszabb távú tévés munkával jár együtt.

Néhány héten belül kezdődik a Dancing with the Stars új évada, ahol Hunyadi Donatella is versenyezni fog. Kiszel Tünde lánya ma a táncpartnerével és tanárával, Bődi Dénessel érkezett meg a Mokkába, ahol a közös munkáról is meséltek. Hunyadi a műsorvezetők érdeklődésére egyúttal azt is elárulta, eddig miért nem vállalt showműsorokat, hiszen mint kiderült, korábban is kapott már megkereséseket.

Nem éreztem még magamat annyira erősnek ehhez a közeghez, meg szerettem volna építeni magamat. Most, hogy már van egy diplomám, úgy gondoltam, belefér. A támadásoktól is tartottam, és tényleg, ez rengeteg munkával jár. Most éreztem magamat annyira erősnek, hogy egy ilyen műsorba belevágjak

– magyarázta Hunyadi, aki klasszikus énekművész szakon végzett, idén pedig elkezdte a mesterképzést, oratórium- és dalénekes szakon.

Ami a felkészülést illeti, Bődi Dénes szerint a partnere alázatos és mindig pontosan érkezik a próbákra, ami a sűrű időbeosztásuk miatt különösen fontos. Az énekesnő egyébként kedvezményezett tanrendet igényelt az egyetemen, hogy a tanulmányait össze tudja egyeztetni a tévés munkájával.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik