Élet-Stílus

Csuti a DWTS és a párkapcsolata egyensúlyáról: Próbálok odafigyelni, hogy ne feszítsem túl a húrt

TV2
TV2
Mielőtt elvállalta a felkérést, egyeztetett a párjával, mert nem szerette volna, ha a kedvesét kellemetlenül érinti, hogy egy másik nőt ölel.

Szabó András Csuti ma a Mokka vendége volt, ahol a Dancing with the Starsról, illetve a párkapcsolatáról is mesélt a műsorvezetőknek. Mint mondta, nagyon jól érzik magukat a kedvesével, Sudár Biankával, a feltételezésekkel ellentétben viszont lánykérés még nem történt. Hozzátette, ilyesmiről nem is igen beszélnek, helyette élvezik az együtt töltött időt.

Az üzletember a műsorvezetők érdeklődésére azt is elárulta, hogyan érez a párja a Dancing with the Starsos felkérésével kapcsolatban, ami együtt jár azzal, hogy egy másik nőhöz kell közel kerülnie a táncteremben és a kamerák előtt.

Egyeztettem róla vele előtte. Nyilván nem tudtam volna elvállalni akkor, ha ez nekem hónapokon keresztül egy olyan problémaforrás lett volna az intim szféránkban, aminél láttam volna, hogy ő ebben kényelmetlen és egy picit szorong amiatt, kit ölelek, hogy ölelek, mennyire van közel hozzám. Ez a része azt gondolom, rendben van. Nyilván próbálok odafigyelni, hogy ne feszítsem túl a húrt

– fogalmazott Csuti, aki elárulta, igencsak sokat próbál a műsor miatt, van, hogy napi négy órát is gyakorol a táncpartnerével, ami rá is fér, saját bevallása szerint ugyanis ő tipikusan az az illető a szórakozóhelyeken, aki a bárpultnál áll, és csak a megfelelő italmennyiség elfogyasztása után közelíti meg a táncteret.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik