Kikapcs

Curtis elénekelte elvonón írt szerelmes dalát, miután leszólta a Voice-versenyző verzióját

A jelentkező rapelve adta elő az amúgy lírai dalt.

Lénárt Zoltán Curtis egyik dalának átdolgozásával érkezett a The Voice-ba. A lírai, Lehetne újra február című számot rappesítve adta elő, amivel nem sikerült lenyűgöznie a coachokat.

Hát, ez most nem sikerült, sajnálom! Megtisztelő egyébként, hogy az én dalomhoz nyúltál hozzá, de vannak dalok, amikhez nem szabad hozzányúlni, hanem úgy kell előadni, ahogy az meg van írva

– értékelt Curtis, aki utóbb azt is mondta, elvből és tiszteletből sem szabad hozzányúlni egyes dalokhoz.

Életem – talán mondhatom, hogy – legnehezebb szakaszában íródott és ezer szál köti a szívemhez, a lelkemhez. Ez több komolyságot érdemelt volna

– tette hozzá.

Curtis a rap-verzió után úgy érezte, elő kell adnia az eredeti saját dalát. A produkció után elárulta, pontosan hol és miért írta meg a számot.

Ezt a dalt az elvonón írtam. Tudtam, hogy februárban lesz vége a kezelésnek, az egész dolognak, és akkor mehetek haza az akkori páromhoz, aki a gyerekem édesanyja. Igazából ez egy szerelmeslevél volt nekik, hogy lehetne újra február, hogy hazamehetek hozzájuk. Erről szól ez a dal.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik