Élet-Stílus

A Budai Várba érkezik a dél-amerikai borok krémje

SPAR Magyarország
SPAR Magyarország
A Budapest Borfesztivál idei vendégei révén az Andok két oldalán termett vörösborokat, Dél-Amerikában sikerre vitt fajtákat, de akár brazil pezsgőt is kóstolhatunk.

Az európai hódítók érkezéséig kukoricától az eperig mindenből erjesztettek alkoholos italokat az amerikai kontinens középső és déli részén, épp csak szőlőből nem jutott eszükbe. A spanyol telepesek aztán mindenhol megpróbálkoztak a tőkék telepítésével, és délen jelentősen nagyobb sikerrel jártak. Az első borvidékek Peruban és némiképp meglepő módon a fülledt klímájú Paraguayban virágoztak fel, de előbbinek egy XVII. századi földrengés és a felfutó gyapottermesztés, utóbbinak exportbonyodalmak mellett a dohány- és a kávéültetvények hozták el az alkonyát.

Mindebből Chile és a korábban is jelentős felvevőpiacnak számító Argentína borágazata jött ki jól: Chilébe a XIX. század közepén érkeztek meg a francia világfajták, Argentínában a vasútépítések és a dél-európai bevándorlási hullám emelték fel elsősorban Mendozát, és tették az országot a földrész első számú és a világ ötödik legnagyobb bortermelőjévé a XX. század elejére. Utóbbi pozíciót azóta is tartják, és

Chile is a top 10-ben van: Portugáliát előzik a kilencedik helyen.

SPAR Magyarország

Az európai származású termesztők értelemszerűen nem a pampákat ültették tele szőlővel, az összes ismertebb borvidéknek az Andok két oldalának völgyei adnak otthont. Argentína legismertebb fajtája a francia eredetű, de nemzetközi sikerre innen vitt Malbec, amely testes, kiegyensúlyozott, bogyós gyümölcsös-kakaós íz- és illatvilágú borokat ad, errefelé jellemzően magas alkoholfokkal. Itt és Chilében is népszerű a Cabernet sauvignon is: az argentin végeredményt a skála érettebb, fülledtebb, lekvárosabb végét képviselő kaliforniaihoz szokás hasonlítani, az Andok óceán felőli oldalán húzódó, hűvösebb klímájú Chile kapcsán pedig Bordeaux-i párhuzamok merülnek fel. Chile népszerű fajtája az egészen a legutóbbi időkig Merlot-klónnak hitt, de valójában inkább a Cabernet franc-ra emlékeztető krémes és fűszeres, vörösCcarménère is – mint a név is sugallja, ez ugyancsak francia eredetű, de Európában kihalt.

Kik érkeznek Budapestre?

A szeptember 7. és 10. között, a Budai Várban zajló Budapest Borfesztivál vendége Dél-Amerika lesz: a két tradicionálisan erős újvilági borország, Argentína és Chile mellett brazil és uruguay-i különlegességek is kóstolhatók lesznek. Az alábbiakban ajánlunk néhány tippet, mit lesz érdemes megkóstolni, amire máskor ritkán nyílik Magyarországon alkalom.

Az Uco-völgyi (Mendoza) Bodegas Salentein ékköve a Malbec, a könnyűtől a markánsan hordóérlelt tételekig csak ebből a fajtából összeáll egy kóstolósor, de remélhetőleg hoznak vörös cuvée-ikből és Chardonnay-jükből is. A környék másik nagybirtoka a Portillo, akik a fajták argentin arcának könnyedebb oldalát mutatják meg. Az ugyancsak mendozai Achaval Ferrer „csodálatosan fanyar”-ként bemutatott Quimera cuvée-jében egyszerre kóstolhatók a környék jelentős vörös fajtájai, ez ugyanis egy Malbec-hangsúlyos házasítás Cabernet sauvignonnal és franc-nal, illetve Merlot-vel, de szintén náluk tesztelhető, hogy milyen a Carménère argentínai arca.

SPAR Magyarország

A San Juan-i Bodegas Callia több különböző völggyel dolgozik és ezek eltérő terroir-jának bemutatását tűzte ki célul. A Bodega Colomé a legidősebb argentin pincészet: még 8 év és 200 évesek lesznek, amely magaslati borokra szakosodott – a névadó ültetvény 2300 méteren fekszik, de termelnek szőlőt 3110 méteren is, ami világrekordnak számít. Malbec, Pinot noir és Sauvignon blanc fajtákon keresztül lehet a különlegesen koncentrált borokat adó koncepcióval ismerkedni.

A Calchaquí-völgy Salta tartományához tartozó részéről is hasonló magaslati borok érkeznek.

A Chile Maipo-völgyéből Antiyal (a Nap fia) az ország első biodinamikus pincészete. Alvaro Espinoza főborász munkássága a helyiek között etalonnak számít, a fenntarthatóság kiemelkedő helyi szószólója. Izgalmas vörös fajtaborait és cuvée-it maga a Rhône-völgyiekhez hasonlítja. A Colchauga-völgyi Caliterra chardonnay-t és Cauvignon blanc-t is kínál a már ismerős vörös fajták mellett. Az Aconcagua-völgyi Vina Errazuriz is komoly múltra néz vissza, 1870 óta aktív, elegáns vörös cuvée-kre, chardonnay-ra és különböző érleltségű Carménèrékre érdemes számítani. Földijük az Arboleda, ahol a földrész slágerfajtái mellett Syrah és Pinot noir is kóstolható.

Az óceánparti, de mérsékelt éghajlatúnak számító Uruguay-ból csupa kuriózum érkezik: a Bodega Garzón a komoly fajtaborokra szakosodott. A lilás Petit verdot egyszerre vaníliás és erdei gyümölcsös, a Tannat egyszerre tanninos és ásványos, aki teheti, keressen mellé egy komoly sültet, ahogy a fajta új hazájában szokás. A barackos-citrusos, jó savú Albarino az Ibériai-félszigettől távol sem hazudtolja meg a fajtát és a tenger gyümölcseiért kiált. Az olaszos-németes nevű chilei borász, Mario Geisse Brazíliában alapította meg a Vinícola Família Geisse pincészetet, amely a brazil pezsgő úttörőjének számít: Pinot noir és Chardonnay alapú, tradicionális pezsgőkkel lehet vendégeskedésük alkalmából ismerkedni.

Budapest Borfesztivál

A dél-amerikai borok mellett a hazai borászatok is kiemelkedő helyet kapnak a Borfesztivál programjában. A SPAR Magyarország 2007-ben lett a Budapest Borfesztivál fő támogatója. A vállalat évtizedek óta támogatja a hazai borkultúrát, a magyar agrárium legfontosabb produktumait, a magyar borokat és borászatokat. A SPAR Borplaccon pénteken és szombaton 17:30 órától a legkiemelkedőbb hazai borászatok képviselői beszélgetnek a hazai pezsgőkészítésről rejtelmeiről, a fogyasztási szokásokról, illetve a Balatoni borrégió kincseiről. Szeptember 8-án, pénteken a magyar tenger borvidékeinek jellemző fajtáiról, nedűiről folytatnak eszmecserét a Feind Pincészet, a Figula Pincészet, a Gilvesy Pincészet és a Laposa Birtok képviselői.

A SPAR Magyarország nemcsak támogatóként van jelen, hanem standdal is kitelepül a rendezvényre, ahol saját borválasztékából kínál ízelítőt és a fesztiválra szervezett akció keretében minden SPAR Borplaccon elfogyasztott harmadik pohár ital után a negyedikre a stand lát vendégül minket.

SPAR Magyarország

A cikk a SPAR Magyarország támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik