Élet-Stílus

Kozsó elárulta, hogyan becézi kedvesét, Ágicát

Azért kapta a becenevet, mert rendkívül sportos, és egy gramm felesleg sincs rajta.

Kozsó és párja, Ágica nemrég a Fókusz stábjának adtak interjút. Mint elárulták, lassan már 17 éve ismerik egymást, az új időszámítás viszont tavaly kezdődött el az életükben. Korábban a munka választotta szét őket, Ágica ugyanis külföldre költözött, ám ez idő alatt sem tudták egymást elfelejteni, előfordult, hogy találkoztak is. Az elmúlt években viszont sokat dolgoztak együtt, eközben pedig rájöttek, hogy összetartoznak.

Nekem nagyon hiányzott az, hogy olyan kedvesem legyen, aki itt van. Együtt ébredjünk, kajáljunk, fussunk, együtt menjünk a moziba, együtt szeretkezzünk. Inkább ez. De mivel a volt kedvesem sosem volt itt Magyarországon, ezáltal már összeroppant a lelkem. Egyszer csak így elengedett a történet. Jött egy új tűz, és az új tűz nekem a bőregérke

– fordult a párja felé Kozsó, aki mint kiderült, azért szólítja így Ágicát, mert utóbbi rendkívül sportos, és egy gramm súlyfelesleg sincs rajta.

Ami kettejüket illeti, a pár az elmúlt évben rengeteget utazott a világ körül, főleg munkaügyben, az énekes viszont úgy véli, mostanra már elég idejük szabadult fel ahhoz, hogy családot alapítsanak, így alig várja, hogy a párjával megszülessen az első közös gyerekük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik