Élet-Stílus

„Az a baj, hogy a gázsik megmaradtak” – 30 éve ugyanannyit keres a szinkronizálással Csondor Kata

Előfordul, hogy háromezer forintot kap egy munka után.

Csondor Kata több, mint három évtizede dolgozik szinkronszínészként, még gyerekként kezdte el a nyolcvanas években. Elmondása szerint a kezdetekkor nagyon jól keresett ezzel a munkával, azóta viszont nem javult a helyzet.

Az a baj, hogy ezek a gázsik megmaradtak. Ez nem vicc, harminc éves gázsikon dolgozunk. Én tökre el merem mondani, hogy van egy alapbér: bemész, és egytől tizenkét mondatig elmondasz valamit – de lehet, hogy ez a tizenkét mondat tizenkét oldal, mert baromi hosszú, tehát lehet egy hosszú monológ is –, és akkor az 3500 forint. De lehet, hogy 4000 már

– árulta el a színésznő a Szóló című műsorban.

Gyerekként gyűjtötte a fizetését, amire vágyott, azt meg tudta venni belőle. Bár később elvégezte a tanítóképző főiskolát, sosem tudott eltávolodni a hivatásától. Az énekléssel felnőttként kezdett el komolyabban foglalkozni, és bár ért el vele kisebb-nagyobb sikereket, sosem vált országosan ismertté. Ennek okairól így vélekedik:

Nem vagyok tudatos ember, sodródom… Sokkal tudatosabban lehetne ezt a dolgot csinálni, de nagyon művészember vagyok. Ha felkérnek egy feladatra, akkor teszem a dolgomat. Egy dolgot állítólag rosszul  csináltam, hogy a Barátok köztben megkaptam egy főszerepet, és azt nem vállaltam el, mert akkor lemezt csináltam, és nem lehetett volna a kettőt összeegyeztetni.

A teljes beszélgetés a Palikék Világa Youtube-csatornáján nézhető meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik