Élet-Stílus

Hatalmas péniszt rajzolt gépével az utasszállító pilótája

Daniel Sambraus / Getty Images
Daniel Sambraus / Getty Images

A Lufthansa egyik pilótája egy közel 24 kilométer hosszú, pénisz formájú utat írt le repülőjével, miután arra kérték, módosítsa útját – írja az Insider. A gép Frankfurtból Szicíliába tartott július 28-án, ám a repülést meg kellett szakítani, Máltán landoltak.  Az ok állítólag a járat eredeti célállomásán, a Catania-Fontanarossa repülőtéren történt fennakadás volt, a helyi főterminál július 16-án rongálódott meg egy tűzvészben.

A Flightradar24 adatai azt mutatják, hogy a módosítási kérelmet követően a gép elrepült Catania felett, majd 16 perc alatt egy jellegzetes, fallikus formát rajzolt ki a tenger felett.

Hogy a pilóta szándékosan írta-e le az utat, azt nem tudni, az Insider vonatkozó kérdésére a Lufthansa nem reagált. A légitársaság szerint a cataniai leszállást a szélnyírás miatt nem lehetett folytatni. A gép egyszer próbálkozott, majd Málta felé vette az irányt, ahol feltöltötték üzemanyaggal. Végül innen indulva, másik irányból érkezve sikerült leszállnia Cataniában.

Nem ez az első alkalom, amikor egy pilóta pénisz formájú utat jár be a gépével. 2020-ban például a Lufthansa egy belföldi járatánál dokumentáltak hasonlót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik