Élet-Stílus

Csordás Tibi folyamatosan alkotói válságban érzi magát: Azt érzem, hogy már mindent megírtam, nem tudok többet

Zeneszerzésnél viszont nincs ilyen jellegű problémája.

Csordás Tibi, a Fiesta énekese nemrég az RTL stábjának adott interjút, melyben mesélt a zenekar megalakulásáról, a rajongóival való kapcsolatáról, illetve arról is, hogy ahogyan idősödik, egyre több dologból tud inspirációt meríteni, hiszen már sokkal több dolog megérinti, mint fiatalabb korában. Ennek ellenére mégis folyamatosan alkotói válságban érzi magát.

Régen mindig megírtam először a zenét, és utána a szöveget. Aztán utána az élet hozott olyan szituációkat, amikor ez valamiért máshogy volt. Gyakorlatilag az ember előbb utóbb mindenbe bele tud tanulni, aztán jön az alkotói válság. Én folyamatosan abban érzem magam. Hogy nem tudok több szöveget írni. Dalszerzésnél nincs ez, de szövegírásnál mindig azt érzem, hogy már mindent megírtam, és nem tudok többet

– magyarázta a zenész, hozzátéve: nagyon szerencsésnek tartja magát, mivel úgy véli, nem feltétlenül egy klasszikus értelemben vett életet él. Ezt egyrészt a munkájának tudja be, másfelől viszont annak is, hogy még nincs gyerekük a feleségével, így egyelőre nem kell megtennie egy csomó olyan dolgot, amitől fel kellene nőnie.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik