Élet-Stílus

Mellimplantátumaitól veszthette el a látását egy brit kozmetikus

fStop Images / Getty Images (illusztráció)
fStop Images / Getty Images (illusztráció)
A fiatal nő azért tartja valószínűnek, hogy az ideiglenes vakságát okozó rejtélyes betegségéért az implantátumok voltak felelősek, mert az eltávolításuk után pár héttel minden addigi tünete megszűnt.

Évekig szenvedett egy rejtélyes betegségtől egy brit édesanya, aki egy ponton olyan rossz állapotba került, hogy átmenetileg még meg is vakult. De miután eltávolíttatta a mellimplantátumait, minden addigi tünete megszűnt.

A most 32 éves Danielle Sheehan még 19 éves korában ültetettetett be implantátumokat a melleibe, miután egy online nyereményjátékon 5 ezer fontnak – azaz 2,25 millió forintot – megfelelő szépészeti beavatkozást nyert.

Azonban az ezt követő években elkezdett kihullani a haja, különböző gyulladások gyötörték a testét, illetve ekcémás lett, és rendszeresen fáradtnak is érezte magát. Emiatt rendszeresen járt orvoshoz, és amikor egy időre elvesztette a látását, akkor még a sürgősségi osztályra is ellátogatott.

A norwichi Norfolkból származó nő azt mondja: orvosai arra gyanakodtak, hogy autoimmun betegsége lehet, vagy túl sok stressznek van kitéve. Azonban az Indy100 által bemutatott fiatal nő a mellimplantátumai eltávolítása óta biztos benne, hogy az orvosainak nem volt igaza, és valójában testébe műtött szilikon betegítette meg. Azért gondolja úgy, hogy mellimplantátum-betegsége volt, mert az implantátumok eltávolítása utáni pár hétben minden addigi tünete megszűnt.

Az egyik budapesti klinika honlapja szerint a mellimplantátumok autoimmun betegséget is okozhatnak a szépészeti beavatkozásokon átesett embereknél, illetve vannak, akik szerint komoly allergiás reakciót is kiválthatnak a páciensek szervezetéből – bár erre a honlap szerint nincs bizonyíték. Az Insider cikke szerint egyébként még az Egyesült Királyságban is vizsgálják, hogy létezik-e egyáltalán a mellimplantátum-betegség néven emlegetett jelenség.

De Danielle Sheehan valószínűleg nem a levegőbe beszél, hiszen a munkája is a szépségiparhoz köti: egy olyan szépségklinikának és -akadémiának a tulajdonosa és vezetője, ahol a pácienseket különböző injekciókkal kezelik.

Miután megszületett a fiam, és az elmúlt egy évben állandóan ekcémám, nedvedző bőröm és száraz szemeim voltak – egyszer még a sürgősségi osztályon is kikötöttem, mert egyáltalán nem láttam

– emlékezett vissza, majd azzal folytatta, hogy az orvosok ekkor azt mondták neki: valószínűleg a stressz miatt lehet az egész, amit az újdonsült anyasága mellett amiatt érez, hogy nemrég szakított a párjával.

A fiatal anya azonban nem adta fel, és az interneten elkezdett utána olvasni a mellimplantátumok okozta betegségeknek, és látta, hogy neki is ugyanolyan tünetei vannak, mint amilyenekről a mellimplantátum-betegségben szenvedők beszámolnak. „Az én tüneteim pontosan ugyanazok voltak – kiütéseim voltak, rossz volt a hangulatom, úgy éreztem, mintha lassan haldokolnék, és egyáltalán nem éreztem jól magam” – foglalta össze röviden. (A tüneteiről a lenti, 1,4 millió lejátszásnál járó TikTok-videóban beszél valamivel bővebben.)

@maewellness (BII) b reast implant illness. My struggle has been real! These impants are coming out in two weeks time. Tollow my journey of recovery. #breastimpantremoval #breastimplant #breastimplantillness #breastexplantation #breastimplantawareness #bii #implantillness #implantillnessawarness ♬ original sound - Danielle-May

Még a sebész is megdöbbent, amikor az implantátumeltávolító műtétet követően meglátta a beavatkozás előtt és után készült képeket – két órával a műtét után eltűntek az arcomról a kiütések

– mondta.

A fiatal anya saját bevallása szerint azért döntött úgy az online verseny megnyerése után 2010-ben, hogy mellnagyobbító műtétre költi a nyereményét, mert akkoriban még modellkedett, és azt gondolta, hogy jót fog tenni a karrierjének. Azonban nem sokkal később ekcémás lett, és a betegség okozta fellángolásokat a szteroid- és a fényterápia sem enyhítette.

Az orvosok azt mondták neki, hogy a problémák a stressznek tudhatók be, de Sheehan inkább további vizsgálatok segítségével kiderítette, hogy milyen ételekre allergiás, és hogy magas-e a kortizolszintje – majd az étrendjét is teljesen megváltoztatta.

Miután azonban az interneten a mellimplantátumokkal kapcsolatos betegségekről szóló bejegyzéseket látott, elkezdte összehasonlítani a tüneteit. Ekkor ismét felkereste az orvosait, akik ultrahanggal ellenőrizték az implantátumai épségét. Mivel az implantátumok épek voltak, az orvosok más kezelést ajánlottak fel neki arra az esetre, ha a problémáit egy autoimmun betegség okozná – de Sheehan úgy döntött, hogy előbb kiveteti az implantátumait.

Eladta az autóját, hogy finanszírozni tudja a műtétet, és elmondása szerint az implantátumok eltávolítása után néhány órával már javulást tapasztalt a bőre állapotában. Azóta a munkája mellett annak szenteli az életét, hogy felhívja a figyelmet a mellimplantátum-betegség veszélyeire. Illetve azt is szeretné elérni, hogy az orvosoknak kötelező legyen megkérdezni a női pácienseiket, hogy van-e mellimplantátumuk, mielőtt megvizsgálnák őket autoimmun betegség gyanújával.

Polgár Kriszta még 2020-ban osztotta meg a nyilvánossággal a közösségi oldalán, hogy neki is vissza kellett csináltatnia a mellnagyobbító műtétét, mert mellimplantátum-betegsége lett a beavatkozás után.

Polgár Krisztának ki kellett vetetnie a mellimplantátumát, mert beteg lett tőle
Igyekszik felhívni minél több nő figyelmét a problémára, ami a beavatkozással jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik