Élet-Stílus

„Már nem tudnék azonosulni az ő világával” – elmondta véleményét Majkáról egykori villatársa

TV2 és Palikék Világa by Manna / Youtube
TV2 és Palikék Világa by Manna / Youtube
VV Györgyusz Palikéknak mesélt arról, mi történt vele a ValóVilág 1 óta.

A ValóVilág első szériájából ismert VV Györgyusz volt a Palikék Világa Hová tűnt? című műsorának vendége. Az egykori valóságshow-szereplő évekkel ezelőtt visszalépett a reflektorfényből, civil munkája van. Ma már kétgyerekes édesanya és régóta boldog házasságban él. A beszélgetés során megosztotta, hogyan gondol vissza a két évtizeddel ezelőtti tévészereplésére.

Van két kamasz fiam, az egyikük 16 éves lesz, a másik 14. Belefutottak egy ValóVilág 1 ismétlésébe. Anyukám egyszer hívott, mikor nála voltak a gyerekek, és mondta, hogy »Megy a ValóVilág, megengedjük nekik, hogy nézzék?«. És nekem egyből az volt az első reakcióm, hogy »Úh, ne, anyu, ne!«. Aztán belegondoltam, hogy a fene egye meg, olyan sokat gondolok rá. Olyan sok apró pici út jött elém, amire rámentem a ValóVilág kapcsán, és jól sült el. A férjemet is köszönöm valahogy innen. Letagadni, megtagadni azt, ami már megtörtént, igazából szerintem hülyeség. Gondolni vagy nem gondolni rá is hülyeség, mert hozzám tartozik

– fogalmazott, majd később elmondta: otthon sokat beszélgetnek a fiaival a VV-ről, és gyakran eszébe jut a villalét apróságokról, például amikor főz.

Azt is elárulta, nem jár volt villatársa, Majka koncertjeire.

Egyébként semmilyen koncertre nem járok mostanában. Bár a fiaim kedvelik, szoktuk hallgatni időnként, de bevallom, hogy annyira nem áll hozzám közel. Nem vonz az a fajta világ. Nekem ő nagyon elment, tőlem teljesen eltávolodott az ő világa, azzal már nem tudnék azonosulni egy percig sem, mármint ezzel a hatalmas sztársággal. Nagyon jól csinálja és nagyon klasszul ott van, és lássuk be, hogy ő ezt nagyon megnyerte, legalábbis szerintem. Nagyon örülök, hogy neki ez sikerült

– mondta, hozzátéve, ő nem szeretne akkora sztár lenni, mint Majka.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik