Élet-Stílus

Túl sokszor nézett rá a telefonjára, ezért rúgták ki a szakácsként dolgozó egyetemistát Manchesterben

DeanDrobot / Getty Images (illusztráció)
DeanDrobot / Getty Images (illusztráció)
Abban a műszakban derült ki, hogyan sikerült lediplomáznia, ezért a főnöke szerint vagy négy órán keresztül nyomkodta a telefonját. De ahelyett, hogy rászólt volna, rögtön kirúgta.

Egy fiatal szakács azt állítja, hogy az addigi legstresszesebb munkanapját követően méltatlan módon rúgták ki a munkahelyéről. A manchesteri Toast nevű étterem szakácsaként dolgozó 20 éves Sophie Alcock az ominózus műszakban tudta meg, hogyan sikerült lediplomáznia az egyetemen, ahol történészként tanult. A műszak elején figyelmeztette is a főnökét, hogy lehet, ma kivételesen kicsit furcsán fog viselkedni, mert izgul. Amire azt a választ kapta, hogy rendben van, belefér.

Azonban a műszak után szomorúan szembesült vele, hogy kirúgták, mivel a főnöke szerint vagy négy órán át a telefonján lógott munka helyett.

A szakácsként dolgozó egyetemistának az esetről beszámoló Daily Mail szerint több problémája is van azzal, ahogy az ügyet kezelték. Egyrészt azt állítja, senki nem szólt rá, hogy dolgozzon többet, másrészt az a baja, hogy az egyik munkatársától értesült a hírről, amiről akkor már pletykáltak a munkatársai.

Miután az ominózus műszak másnapján megtudta a pletykát, emailben meg is kereste Mattet, akitől azt szerette volna megtudni, valóban el akarják-e bocsátani az előző napi „zavart” viselkedése miatt, a férfi a válaszában közölte vele, hogy

többé nem kell a Toastnál dolgoznia.

Alcock azért sem tartja jogosnak, hogy kirúgták, mert összesen nagyjából egy órát tölthetett el a telefonja nyomkodásával a kilencórás műszakjából, és minden rendelést elkészített időben. A fiatal nő szerint egyébként nem is igaz, hogy annyi ideig nyomkodta a telefonját, ahogy azt a volt főnöke állítja, hiszen az iPhone-ja adatai szerint kevesebb mint három órát töltött mobilozással azon a napon összesen.

Alcock végül a levelezés másnapján, július 6-án vett részt a megbeszélésen, ahol személyesen is közölte vele volt főnöke, hogy az étteremben nem tartanak igényt a munkájára a jövőben. Alcock ezt a megbeszélést titokban rögzítette is – a videót, amiben az étterem bojkottálására is felszólítja a nézőket, itt lehet megtekinteni róla.

A Toast szóvivője így nyilatkozott az ügyről:

A Toast két hétig foglalkoztatta Sophie-t júniusban/júliusban, és nagyon sajnálattal hallottuk, hogy elégedetlen a nálunk töltött idővel.

 

Nem kívánjuk megsérteni a Toast és Sophie közötti munkaviszony titkosságát azzal, hogy részletesen válaszolunk az okokra, amiért már nem dolgozik nálunk.

 

Hat év alatt, amióta független kávézóként működünk, arra törekedtünk, hogy a vendégek és a személyzet számára egyaránt jó légkört teremtsünk, de elfogadjuk, hogy Sophie nem ezt tapasztalta.

 

Felvettük vele a kapcsolatot, hogy megtudjuk, szeretné-e tovább megvitatni az aggodalmait, és figyelembe vesszük a véleményét, valamint megvizsgáljuk, milyen javításokat tudunk végrehajtani. Sophie-t a ledolgozott óráiért fizetik. Sok sikert kívánunk neki a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik