Élet-Stílus

„Helyes emberek is buliznak, hozzájuk jöttünk, nem a sötétséghez” – mondja Péterfy Bori a tusványosi fellépésről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Pontosan ő sem tudja, mi miatt gondoltak rájuk a szervezők. Inkább csak tippelget.

Több magyar zenekar fellép idén Tusványoson, a Fidesz nyári fesztiválján. Köztük van Péterfy Bori és a zenekara, az énekesnő a Telexnek nyilatkozott a témában: „Minden évben tök jó zenekarok is jönnek ide, szerintem teljesen elkülönül ez a két dolog” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy szerinte kritikák fognak záporozni rájuk, amiért kormánypárti rendezvényen léptek fel.

Mi teljesen más értékrendet képviselünk, ezért már a legtöbb helyre nem hívnak meg minket.

Péterfy meglepődött a meghíváson, de elfogadták, mert Erdélybe amúgy is ritkán jut el az együttes.

Pontosan tudtuk, hogy ezért fikázást fogunk majd kapni, ahogy évek óta minden zenekar. De meg lehet nézni, itt van a Vad Fruttik, a Pál utcai fiúk, szerintem ide az emberek nagy része a koncertekre jön. (…) Azt is látom, hogy itt helyes emberek buliznak. Mi hozzájuk jöttünk, nem a sötétséghez.

Csak találgatni tud, mi volt a meghívás háttérében: az énekesnő úgy vélekedik, „más volt a zenei szervezés”, vagy „az is lehet, hogy van ránk is igény”.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik