Élet-Stílus

Megerőszakolták, felgyújtották, majd vasúti sínekre dobták a 15 éves orosz lányt

Az iskolatársait gyanúsítják.

Egy mindössze 15 éves lányt megerőszakolt és meggyilkolt egyik iskolatársa az oroszországi Permben – írja a Daily Mail.

Egy mozdonyvezető vette észre azt a tizenéves lányt, akit egy iskolatársa, Szergej Minyazev társai jelenlétében megerőszakolt, felgyújtott, majd átlósan a vasúti sínekre fektette testét. A vasutas azonnal segítséget hívott, és súlyos égési sérülésekkel kórházba szállították Jaroszlavl Shikhovát, de sajnos már nem tudták megmenteni az életét.

A szemtanúk beszámolója szerint a 15 éves lánynak mindenhol égési sérülések borították a testét, és zokniján kívül nem volt rajta más ruha. Az egyik tanú szerint a megkínzott lánynak gyúlékony folyadék volt a szájában, valamint nemi szerve környékén, és az egész feje vérben úszott.

Feltehetőleg azért próbálták felgyújtani a lányt és helyezték őt a sínekre, hogy felismerhetetlenné tegyék a holttestét. Shikhovát még tíz napig életben tudták tartani a kórházban, aki így beazonosította elkövetőjét, Szergej Minyazevet – de rajta kívül még két másik fiút is kihallgatnak az ügyben.

A lány édesapja szerint aznap Minyazavék házában volt egy buli, ahonnét Shikhova este hazament. A szülők azt hitték, lányuk a szobájában alszik, azonban Shikhova kimászhatott az ablakon, és visszaszökött a buliba.

Oroszország legfőbb állami bűnügyi nyomozóhatóságának vezetője, Alekszandr Basztrjkin ellenőrzése alatt folyik a nyomozás, ami azzal is összefüggésben lehet, hogy az elmúlt időszakban egyre több bűncselekményt követnek el gyerekek az országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik