Élet-Stílus

A takarítás lett a mániája, miután ikrekkel terhesen tudta meg, hogy első férje pedofil

Getty Images
Getty Images

A brit Mirror közölt egy cikket, amiben három ember szólal meg, a közös bennük pedig az, hogy mindhárman imádnak takarítani, sőt, mintegy megküzdési stratégia ez a részükről.

Lynsey Crombie, aki a takarítás királynője néven is fut, arról mesélt, hogy neki a takarítás segített feldolgozni a múltbeli traumáit. A nő akkor tudta meg, hogy első férje pedofil, amikor ikreikkel volt terhes.

Elmentem terápiára is, de az egyetlen tevékenység, ami alatt okésnak éreztem magam, a takarítás volt. Rögeszmémmé vált.

Hozzátette: átlagosan heti 14 flakon hipót használt el, a módszereit azonban (simán kilocsolta a flakonok tartalmát a padlóra) megbánta, ugyanis sokkal jobban kell figyelnie a biztonságunkra a vegyszerekkel takarítás közben. Azt meséli, „lenyugodott” némiképpen, amikor fiút szült második férjének 2008-ban. Van, hogy „idegből takarít” egy veszekedés után, de olyat már nem csinál, mint korábban, hogy nyolc órán át takarítson naponta. E helyett sokszor inkább futni megy.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Lynsey Queen Of Clean (@lynsey_queenofclean) által megosztott bejegyzés

Danielle Mason, egy másik nő számára a takarítás szintén azt a célt szolgálja, hogy a fölösleges energiáit lefoglalja. A kétgyerekes anya azt mondja, terhesen az volt a fétise, hogy kiszagolja a port. Azt mondja, neki segít a szorongásával a takarítás, és szerinte akkor is jót tesz, ha hajlamosak vagyunk mindenen agyalni.

Még ha nyernék a lottón, akkor se engedném senkinek, hogy kitakarítsa a házam helyettem.

A harmadik személy, Yohann Dieul arról nyilatkozott, hogy ő már gyerekként a takarításba menekült a szorongása miatt – a betegséggel tízévesen diagnosztizálták.

A szobám makulátlan volt. A padlón nem volt semmi, sehol egy por. Biztonságos hely volt számomra és nagyon sokat segített.

Bár ma is imád takarítani, azt mondja, az erre szánt óráit némileg korlátozza az, hogy adminisztrátorként dolgozik egy jótékonysági szervezetnél. Hétvégén átlagosan 3-4 órán át takarítja a lakást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik